2009-12-28





Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.
(Kányádi Sándor)

Túrázásban gazdag új esztendőt!

Nyílt túrák az Alpokalja Turista Egyesület szervezésében
2010. január


Január 9. (szombat)
Pezsgős újévköszöntő túra az Írottkőre
Az útvonal: Kőszeg - Óház-tető – Vöröskereszt – Kendig -
Hörmann-forrás – Írottkő – Velem – Kőszeg
Kb. 25 km
Túravezető: Horváth Judit
Találkozás Szombathelyen a 8.05-ös kőszegi vonatnál.

Január 16. (szombat)
Szent György-hegyi túra
Kb. 20 km
Találkozás a szombathelyi vasútállomáson a 6:25-kor Tapolcára induló vonatnál.

Január 23. (szombat)
Szent Márton túra a Rábaközben
Az útvonal: Kóny - Tündér-tó - Bágyogszovát - Rábapordány - Szilsárkány -
Sopronnémeti
Kb. 24 km
Túravezető: Orbán Róbert
Találkozás a szombathelyi vasútállomásról 7.08-kor Hegyeshalom felé vezető
vonatnál.

Január 30. (szombat)
A Tábor-hegyen túl
Barangolás a Kőszegi-hegységben. Kb. 25 km
Túravezető Benczik Zoltán
Találkozás 8:25-kor a kőszegi vasútállomáson .

2009-12-22

Boldog Karácsonyt!

Balogh József: Szenteste
Lassú harangszó mozdul,
távoli égig kondul,
jászol óvja Urát.
Nem sír, csöndes a Gyermek,
József, Mária, gyertek,
zengjünk halleluját!
Pásztor jó szava szólít,
áldott éjszaka gyógyít,
apró gyertyavilág
lobban, gyönge a fénye,
mégis röptet az égbe
fáradt, földi csodát.
Ringass, éj, puha párna,
altass, köznapok álma,
ébredj ünnepi Rend,
szóm, takarózz csak hittel,
gondom messzire vidd el,
fázik itt ma a csend.
Meghitt, szép, örömteli karácsonyi ünnepeket kívánok minden túratársunknak, a leendő túratársaknak, barátainknak!

2009-12-15

Kivételesen nem túra, hanem sütés


A múlt szombati túrára Erzsi finom mézes süteményt hozott, megígérte, hogy a receptjét megosztja velünk. Íme:

Hozzávalók:- 1,5 kg liszt, 20 dkg vaj, 60 dkg porcukor, 6 egész tojás + 4 tojásnak a sárgája, 2 kiskanál szódapor + pici szalakáli (1 mokkáskanál), fahéj, szegfűszeg, vanília (1 csomag Kotányi mézes sütemény fűszer), 25 dkg méz.
Az egészet összegyúrjuk, diónagyságú gombócokat formálunk, zsírozott tepsiben pirosra sütjük.
4 tojásfehérjét 40 dkg porcukorral jó keményre verünk. A megsült pogácsákat nagy tálban a habbal összerázzuk, vagy egyenként mártjuk a habba, hogy szép legyen. Tálcára rakjuk, míg megszárad.
Megjegyzések:
Kevesebb lisztből is lehet készíteni, arányosan csökkentve az egyéb hozzávalókat is.
A gombócok közt helyet kell hagyni, a gáztűzhely tepsibe 5x5 golyócskát teszek, és közepes tűznél sütöm. (1,5 kg-ból 6 tepsi lesz) A csomag mézessütemény fűszerhez még egy jó kávéskanállal hozzáadok, ha van, vagy őrölt fahéjt, szegfűszeget.
Amikor a gombócokat formáljuk, ragadhatnak a kezünkhöz. A kezünket olajozzuk meg és akkor nem ragad, vagy a masszát előbb tegyük hidegre.
Köszönjük! Jó karácsonyi készülődést kívánunk!

2009-12-12

Túra a város körül

Reggel nehéz, sötét felhők ülték meg a várost, mégis felvettük a túrabakancsot, hogy elinduljunk a mai napra kiírt túrára. Mire a város határához értünk, már nem is volt olyan komor az ég. Beérve az erdőbe, ahol ilyenkor a madár sem jár, jókedvűen gyűjtögettünk mohát, zuzmót és gombát. A parkerdei büfénél természetesen most is meg kellett állni, majd a kiskertek mellett elsétálva, a Farkas-tanyán töltöttünk hosszabb pihenőt. Innen már csak rövid, de annál sárosabb séta következett a városig. Így telt el a 2009-es évre meghirdetett utolsó nyílt túránk.
Befejezésül már csak azt kívánom, hogy a jövőben még többen csatlakozzanak hozzánk, nem törődve a felhőkkel, a hideggel, mert a természetben járni jó. Jó beszélgetni vagy akár csendben maradni, s jó az egyszerű kocsmákban egy pohár bor vagy sör mellett új utakat tervezgetni.


16-án, szerdán 18 órakor ez évi utolsó összejövetelünket tartjuk az MMIK-ban.

2009-12-07


Az idén is itt járt nálunk a Mikulás. Bár nem rénszarvasok repítették szánon, mivel a nagy pelyhekben hulló, a természetre hófehér takarót borító hó is elmaradt. Azért mire az est leszállt, s a tavaszt idéző túráról, valamint közkedvelt kőszegi borospincénkből visszaérkeztünk a szállásra, megérkezett a Mikulás és két segítője. Zsákjából sok-sok ajándék került elő, s éjszakába nyúló vidám órákat töltöttünk együtt.

December 30-31. Szilveszter Csepregen

Csepregen a CSIN-talan Ifjúsági és Turisztikai Egyesület turistaházát foglaltuk le az év végére.
A házról képeket, információkat az alábbi weblapon találtok:
http://www.csinszallo.hu/
A szállás díja 1400 Ft + 200 Ft IFA. (Hálózsák vagy saját ágyneműhuzat ajánlott, mivel az ágyneműhasználat + 500 Ft.)
Találkozás 30-án a háznál de. 10.00 órakor. Utazás egyénileg.

Kérem, hogy részvételi szándékotokat jelezzétek e-mail címemre vagy telefonon, vagy itt a megjegyzés rovatban, megjelölve, hogy melyik nap szeretnének kint aludni és hogy igénylitek-e a szilveszteri közös csülkös vacsorát.

2009-12-02

Új fotóalbumok

Néhány túratársunk részt vett a "Tanúhegyek nyomában" és a "Haláp 30" teljesítménytúrákon. Erzsi fotóalbumába felkerültek az elmúlt hét végi hosszú és szép túra képei.
Márk fotóalbumába is érdemes ellátogatni, ő is megoszt velünk újabb fotókat.

December 6. Mikulás utáni levezető túra

Kőszeg--Enikő-forrás--Velem--Lukácsházi szőlőhegy--Gencsapáti--Szentkút érintésével levezetésként hazagyalogolhatnánk. Akit érdekel, úgy pakoljon a hátizsákba.

2009-11-30

December 5. Mikulás túra

A Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület szombaton este tartja hagyományos Mikulás ünnepségét Kőszegen a Ciklámen Panzióban. Előtte természetesen túra lesz a hegyen, mely fél 10-kor indul, találkozás a Szabó-hegyen az utolsó buszmegállóban.

2009-11-23

November 28. Halomsíros erdők Szombathely környékén

Útvonal: Ady tér - Kelemen-major - Szálas-erdei halomsír mező - Sé - Szünöse - Gencsi külső erdő (halomsír mező) - Perenye - Szentkút - Olad
A táv kb. 23 km
Túravezető: Orbán Róbert
Találkozás 8:00 órakor az MMIK előtt

2009-11-05

Nyílt túrák az Alpokalja Turista Egyesület szervezésében

November 7. - Túra a Vashegyen

Útvonal: Felsőcsatár - Vaskeresztes - Felsőcsatár
A táv kb. 20 km. Túravezető Benczik Zoltán
Találkozás 8:20 órakor Felsőcsatár Glavica buszmegállónál.

November 14. - Túra a Kőszegi-hegységben.

Útvonal. Kőszeg – Kálvária – Hétforrás – Óház-tető, kilátó – Vöröskereszt – Kőszeg
A táv kb. 20 km. Túravezető: Farkasné Somogyi Ilona
Indulás Szombathelyről a 8:05-ös vonattal.

November 21. – Lővérek 40/25 – részvétel a teljesítménytúrákon a Soproni-hegységben
Utazás és részvétel egyénileg!

Lővérek 40
Sopron - Kutya-hegy - Valéta - Ágfalva - Terv út - Urak asztala/Herrentisch - Magasbérci-kilátó - Brennbergbánya - Havas-bérc - Fehér Dániel-forrás – Ultra- Várhely-kilátó - Bella-emlék - Tacsi-árok – Hétbükkfa - Károly-kilátó - Sopron
Indulás: Sopron, Hunyadi János Általános Iskola (Hunyadi J. u. 8.-10.)
Nevezés: 7:00-9:30 óra; nevezési díj: 850 Ft/fő; a táv: 41.5 km; szint: 1290 m; szintidő: 11 óra
Lővérek 25
Sopron - Kutya-hegy - Valéta - Ágfalva - Fehér úti-tó - Fehér Dániel-forrás - Ultra - Várhely-kilátó - Bella-emlék - Tacsi-árok - Hétbükkfa - Károly-kilátó - Sopron
Indulás: Sopron, Hunyadi János Általános Iskola (Hunyadi J. u. 8.-10.)
Nevezés: 7:30-10:00 óra; nevezési díj: 800 Ft/fő; a táv: 24.7 km; szint: 840 m; szintidő: 8 óra

November 28. Halomsíros erdők Szombathely környékén

Útvonal: Ady tér - Kelemen-major - Szálas-erdei halomsír mező - Sé - Szünöse
- Gencsi külső erdő (halomsír mező) - Perenye - Szentkút - Olad
A táv: kb. 23 km
Túravezető Orbán Róbert
Találkozás 8 órakor az MMIK előtt

December 5. – Mikulás-túra a Kőszegi-hegységben
Találkozás a Szabó-hegyen az utolsó buszmegállóban 9:30 órakor.

December 12. Túra Szombathely környékén

Útvonal: Szombathely – Olad – Sé – Parkerdő – Szombathely
A táv kb. 15 km. Túravezető: Farkasné Somogyi Ilona
Találkozás 8:00 órakor az MMIK előtt.

2009-11-04

A Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület a Mikulás-napi programmal kapcsolatban megbeszélést tart november 11-én (szerdán) 18 órakor az MMIK-ban!!!

2009-11-02

November 7. - Vashegyi túra

November 7-én, szombaton túra a Vashegyen: Felsőcsatár - Vaskeresztes - Felsőcsatár
A táv kb. 20 km. Túravezető Benczik Zoltán
Találkozás 8:20 órakor Felsőcsatár Glavica buszmegállónál.

2009-10-31

Őszi barangolások a Balaton-felvidéken

Kényeztetett az időjárás minket az elmúlt hosszú hétvégén. Még a második napon is, amikor csupán szemerkélő esőben kellett útra kelni, rosszabb is lehetett volna. Az első és a harmadik nap azonban igazi nyárvégi meleggel lepte meg kis csapatunkat.
A bázis a Fűzfői TE szentantalfai kulcsosháza volt. Szentantalfa 417 lelkes kis település Zánka és Nagyvázsony között. Három oldalról hegyek koszorúzzák, délről a Balaton panorámája tárul a szemünk elé. Első nap Dörgicse felé vettük az irányt. Szőlőhegyek között vezetett az út, s bár a szüret már mindenütt befejeződött, azért találtunk még szőlőt a tőkéken. Első megállónk a 13. századi Szent Balázs templomromnál volt. Gyönyörű kilátás nyílt innen a Káli-medence keleti felén fekvő szőlőhegyekre. Ebédünket a Kossuth-kilátó tövében fogyasztottuk el, majd újabb templomrom következett, a kisdörgicsei templomrom, amely árpádkori román stílusú kőtemplom a 13. század elejéről. Kisdörgicse és Felsődörgicse között az út mellett megtekintettük a 18. században (egyesek szerint már a római korban) épült kőhidat, majd igazi meglepetés volt a Kűvölgy. A rövid, de szép szurdokban sziklafalak (mászolfalnak is használják), hasadékok, mohás, páfrányos kövek mellett vezetett az út. Kiérve a szurdokból hatalmas levendula mező bódító illata fogadott minket. Innen hamarosan megérkeztünk a környék talán legszebb helyére, az alsódörgicsei Boldogasszony templomromhoz. A középkori egyházi építészet szép emléke, ma már csak az oromfala magasodik a falu fölé. Mellete a Gernye hegyi pihenőt találjuk, tűzrakóhelyekkel, padokkal és nem utolsósorban a gyönyörű panorámával, a Zánkáig húzódó szőlőkön át egészen a Balaton déli partjáig.
Első napunknak egyetlen - de nagy - hiányossága volt, nem találtunk útközben sehol sem nyitva tartó kocsmát vagy borospincét. Jobb hiján a szállásunkon kárpótoltuk magunkat a hazai palackokból.
Másnap reggelre szürke felhők ülték meg a tájat, szemerkélő esőben indultunk Nagyvázsony felé. Késő délelőtt érkeztünk a Tálodi-völgybe, ahol Pula falu határában található a pálos rendi szerzetesek kolostorának romja. Első okleveles említése 1263-ból való, 1552-ben, a törökök közeledtére felrobbantották. Mellette forrás és pihenőhely várja a turistákat.
Nem messze innen az Ilona templom romjai találhatók. Az Árpád-kori Tálod falu Szent Ilonának szentelt temploma a 13. század elején épült román stilusban. 1548-tól már elpusztult a település. A templomból mára alig maradt valami, azt is benőtte a növényzet.
Újabb rövid gyaloglás után pedig megérkeztünk a Nagyvázsony melletti pálos (Szent Mihály) kolostor és templom romjaihoz. Kinizsi Pál építtette későgótikus stílusban a kenyérmezei csata zsákmányából 1483-85 között, 1552-ben a török közeledtére felrobbantották.
A déli harangszó Nagyvázsonyban köszöntött minket. Rövid városnézés után megpihentünk egy vendégszerető kocsmában, ahová még Zsömi kutya is bejöhetett velünk. Időközben az eső is elállt, Vöröstó felé vettük az irányt. A falu szépen megőrízte a népi építészet emlékeit.
Felkapaszkodva a Kálváriára utunk kicsit kalandossá vált, nem mindig találtuk meg a jelzéseket. A felhők viszont eltűntek, mire a Herendi templomromhoz értünk már a nap is kisütött. A középkori Herend település temlomának maradványait alig lehet észrevenni a fák között. A falut és a templomot a törökök pusztították el.
A hosszú túra végén ugyancsak jó volt megérkezni Szentantalfára. A jóleső fáradtság azonban nem szegte kedvünket. Vacsora után éjszakába nyúló dalolás következett.
Vasárnap reggel elköszöntünk vendéglátónktól, majd autóba szállva elindultunk Tihany felé. Útközben megnéztük Balatonudvariban a műemlék temetőt, ahol a szív alakú sírkövek találhatók. A temetőt az 1770-80-as években nyitották meg a református és a római katolikus hívek számára. 1887-ben különítették el egymástól a református, a római katolikus és az izraelita temetőt.
Aszófőn csatlakozott hozzánk még két túratársunk, majd a kocsikat az Apáti templomnál hagyva elindultunk harmadik túránkra. Ez a nap volt a hosszú hétvége megkoronázása. A félsziget természeti szépségei, az őszi lombkoronák festői színei kápráztattak el minket. A hegyek gerincén haladva egyik oldalon a Balaton vize kéklik alattunk, másik oldalon a Belső-tó, majd hamarosan az Aranyház tetejéről feltűnik a háttérben Tihany is az apátsági templommal. Leereszkedve, majd a Belső-tó partján elsétálva megérkeztünk Tihany faluba. Itt azonban lépni is alig lehetett a sok embertől. Kirándulók tömege érkezett a Tihanyi Garda Fesztiválra, amely egy nagy népszerűségnek örvendő "hal ünnep". Elég gyorsan "menekülőre" fogtuk a dolgot, alig vártuk, hogy újra csendesebb utakra érjünk. A Külső-tó partján, szőlők között hamarosan visszaérkeztünk az Apáti templomnál hagyott autókhoz.

2009-10-12

Szombaton Markt Neuhodis környékén

"Szép és kellemes volt a szombati túra, örülök, hogy elmentem. Barangoltunk az osztrák szőlődombok között, szép őszi erdőkben, volt nassolás szőlőből, dióból, de körtét és fügét is kóstoltunk. Az első órákban eléggé esett, nem mertem a fényképezőgépet elővenni, de később már lehetett fényképezni." - írja Erzsi a szombati túráról.
A túrán készült képeit a bal oldali felső diavetítésen meg lehet tekinteni.

2009-10-11

Október 17. Írottkő teljesítménytúrák

Írottkő 70
Kőszeg - Pogányok - Belem - Bozsok - Írottkő - Velem - Hormann-forrás - Stájerházak - Tábor-hegy - Paradicsomos - Hétforrás - Óház-tető, kilátó - Kenyér-hegy - Velem - Csömöte - Kőszegfalva - Kőszeg
A táv 68,8 km, szint: 2200 m, szintidő: 17 óra, rajt: 6:00 óra, nevezési díj: 800 Ft/fő

Írottkő 50
Kőszeg - Pogányok - Velem - Bozsok - Írottkő - Velem - Hormann-forrás - Stájerházak - Tábor-hegy - Paradicsomos - Hétforrás - Óház-tető, kilátó - Kőszeg
A táv 50,1 km, szint: 2000 m, szintidő: 12 óra, rajt: 6:00-7:00, nevezési díj: 700 Ft/fő

Írottkő 35
Kőszeg - Óház-tető, kilátó - Vöröskereszt - Velem - Bozsok - Írottkő - Velem - Kőszeg
A táv 33 km, szint: 1200 m, szintidő: 10 óra, rajt: 6:00-8:00, nevezési díj 600 Ft/fő

2009-10-05

Szüreti barangolás

Szombaton szép napsütésben jártuk a lágyan hullámzó zalai dombokat. Ugyancsak kellett szedni a lábainkat, hogy a szűkre szabott 8 órás szintidőt tartani tudjuk a 30 km-es távon. 30 km-t még csak simán legyalogoltunk volna ennyi idő alatt, de ott voltak a pincék, a jobbnál jobb borok és a vendégmarasztaló, kedves zalai emberek. Nagyszerű túra volt, sajnálhatja, aki nem jött el.

A képek - kisebb nehézségek árán (a picasa valami miatt nem működik rendesen) - felkerültek az albumomba, sőt a Keszthelyi-hegységben és a Hegyhát 30 teljesítménytúrán készült fotókat is feltöltöttem. A Hegyhát 30-on Tamás külön jutalmat kapott. Gratulálunk neki!

2009-10-01

Október 3. Szüreti barangolások pincétől pincéig

Október 3-án, szombaton reggel 7:00 órakor indulunk az MMIK parkolójából Zalaszentgrótra.
A túrára a nevezés 7:30-8:30-ig lesz.

2009-09-13

Túra a Somló-hegyen

Kicsi, de lelkes csapattal érkeztünk meg szombaton reggel Somlóvásárhelyre. a Somló-hegy környéki borvidék központjába. A település 1996-ban ünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját, de már az őskortól kezdve lakott terület volt, a régészek halomsírt tártak fel a környéken. Rövid sétát tettünk a falu központjában, ahol már javában folyt a készülődés a Somlói Napok aznapi rendezvényeire, majd elindultunk a Somlóra.
A 431 m magas vulkáni tanúhegy nevét a területét egykor szinte teljesen befedő somról kapta.
A szél pusztító munkája, a csapadékvíz, a patakok, folyók vizének romboló ereje nyomán a térszín lesüllyedt, a Somló bazaltkúpja pedig egyre jobban kiemelkedett a tájból.
Itt található hazánk legkisebb történelmi borvidéke, az itt termett borokat régen egyenrangúnak tartották a tokajival.
A faluból rövid, egyenes úton értünk a hegy lábához, majd a sárga jelzésen indultunk felfelé. A jelzett út egy rövid szakasza járhatatlan volt, tüskés bokrok nőtték be sűrűn, így mellette, a szőlősorok között haladtunk tovább. Hatalmas bazaltkövekből kialakított "lépcsősoron" kapaszkodtunk fel a "kőkonyhához", ahonnan már szép kilátás nyílt a tájra. Rövid pihenő és borozás után megnéztük a 18. századi taposókutat, a Szent Margit-kápolnát, majd a Kitaibel-tanösvényen haladva hamarosan megérkeztünk a hegy északi oldalán található várhoz. Somló várát 1352-ben említi először írásos emlék. Falai viszonylag épen megmaradtak. Lefelé a várból a Kinizsi-sziklát kerestük. Ez egy bazaltszikla, melyen egy nyereg alakú mélyedés látható. A monda szerint ezen a sziklán pihent meg Kinizsi Pál, amikor a várat tulajdonába véve felgyalogolt, hogy megszemlélje az ajándékot. A meredek úton elfáradván leült a sziklára és a nehéz teher alatt horpadt be. Közvetlen az út mellől nézhető meg, bal oldalon kis csapás vezet az erdőbe, amelyről a szikladarab lecsiszolódott tetejére is fel lehet mászni. Ezzel nem elégedtünk meg, jobbra letérve az útról a meredek hegyoldalban még kerestünk más sziklákat is, majd felkapaszkodtunk a kilátóhoz. Lefelé kis kerülővel, a Szent Ilona-kápolna érintésével mentünk, folyamatosan nassolva az út mellett termő szőlőt, diót, szilvát. Befejezésül bort kóstoltunk egy nem túl barátáságos pincészetben, majd a Somlói Napok rendezvényeinek helyszínén.
Könnyű, laza, de szép kis túra volt. Köszönjük Tamásnak!

2009-09-09

"Somlói Napok 2009"

Szeptember 12-én (szombaton) túra a Somló-hegyen.
Indulás Szombathelyről:
- vonattal: 7:07-kor a Székesfehérvár felé induló személyvonattal, érkezés Somlóvásárhelyre 8:30-kor.
- személygépkocsival: 7:15-kor az MMIK parkolójából.
Kb. 20 km-es túra, valamint részvétel a Somlói Napok szombati rendezvényein.
Túravezető Heckenast Tamás

2009-08-30

Nyílt túrák az Alpokalja Turista Egyesület szervezésében

Szeptember 5. Túra a Kőszegi-hegységben

Útvonal: Kőszeg – Óház-tető – Vöröskereszt – Hörmann-forrás – Velem – Cák – Kőszeg
A táv kb. 25 km
Indulás Szombathelyről a 8:05-ös vonattal.
Túravezető: Farkasné Somogyi Ilona

Szeptember 12. „Somlói Napok 2009”

Túra a Somló-hegyen és környékén. A táv kb. 20 km.
Utazás Szombathelyről a 7:07-es vonattal vagy személygépkocsikkal.*
Túravezető: Heckenast Tamás
(A Somlói Napok programja: http://www.somloi.hu/programok/somloi-napok.html )

Szeptember 19. Részvétel a Csík Ferenc emléktúrán a Keszthelyi-hegységben

Útvonal: Gyenesdiás-Nagymező – Vállus – Büdöskút – Szépkilátó, pavilonsor (Balatongyörök) – Büdöskút – Berzsenyi kilátó – Gyenesdiás-Nagymező
A táv 31 km, szintidő 8 óra, nevezés 8:30-10:00 óra. Nevezési díj 500 Ft/fő.
Utazás Szombathelyről a 6:25-ös vonattal vagy személygépkocsikkal.*

Szeptember 26. Részvétel a Hegyhát 30 teljesítménytúrán

Útvonal: Vasvár – Pácsonyi-hegy – Győrvár – Hegyhátszentpéter – Petőmihályfai szőlőhegy – Vasvár
A táv 28,2 km, szintidő 8 óra, nevezés 7:00-9:00 óra. Nevezési díj 300 Ft/fő.
Utazás Szombathelyről a 6:56-os vonattal vagy személygépkocsikkal.*

Október 3. Szüreti barangolások pincétől pincéig

Útvonal: Zalaszentgrót VMK – Sárközi pince – Három nyárfa – Martincevics pince – Dabronyi tavak – Bezerédi-hegy – Zalakoppány – Avas-hegy – Csáford – Budai pince
A táv 30 km, szintidő 8 óra. A túra 7:30-kor indul Zalaszentgrótról! Nevezési díj 400 Ft/fő.
Utazás Szombathelyről személygépkocsikkal.*

Október 10. Túra Markt Neuhodis környékén

Útvonal: Bozsok – Markt Neuhodis (Burgenland) – Bozsok
A táv kb. 25 km. Túravezető Benczik Zoltán
Indulás Szombathelyről a 6:25-ös autóbusszal vagy személygépkocsikkal.*

Október 17. Részvétel az Írottkő teljesítménytúrákon

Írottkó 70
Útvonal: Kőszeg – Pogányok – Velem – Bozsok – Írottkő – Velem – Hörmann-forrás – Stájerházak – Tábor-hegy – Paradicsomos – Hét-forrás – Óház-tető, kilátó – Kenyér-hegy – Velem – Csömöte – Kőszegfalva – Kőszeg
A táv 68,8 km, szint: 2200 m, szintidő 17 óra, nevezés 6:00 óra. Nevezési díj 800 Ft/fő

Írottkő 50
Útvonal. Kőszeg – Pogányok – Velem – Bozsok – Írottkő – Velem – Hörmann-forrás – Stájerházak – Tábor-hegy – Paradicsomos – Hét-forrás – Óház-tető, kilátó – Kőszeg
A táv 50,1 km, szint 2000 m, szintidő 12 óra, nevezés 6:00-7:00 óra. Nevezési díj 700 Ft/fő

Írottkő 35
Útvonal: Kőszeg – Óház-tető, kilátó – Vörös-kereszt – Velem – Boszok – Írottkő – Velem – Kőszeg
A táv 33 km, szint 1200 m, szintidő 10 óra, nevezés 6:00-8:00 óra. Nevezési díj 600 Ft/fő

♦♦♦♦♦♦

* - Személygépkocsival történő utazás esetén előzetes egyeztetés szükséges, melyhez jelentkezni a blogon vagy e-mailben a túrát megelőző kedd estig, vagy személyesen a szerdai egyesületi összejöveteleken 18:00 órakor az MMIK-ban lehet!

Búcsú a nyártól

Egy hete még Abbázia csodálatos sétányán gyönyörködtünk a parti sziklákra csapódó, tajtékzó hullámokban. A "henye" tengerparti lét után nehéz visszatalálni a hétköznapokba, de most végre sikerült rászánni magamat, hogy ismét a számítógépem elé üljek.
Felkerültek a fotók is a különböző albumokba, segítenek felidézni az eltelt nyár szép pillanatait. Mert szép volt ez a nyár is, sok élménnyel, vidámsággal, gyönyörű tájakkal, aktív pihenéssel.
Első úti célunk a számomra oly kedves hazai táj, a Pilis volt. Negyedik alkalommal jártunk itt, de még mindig találtunk új túrautakat. Néhány túratárs is vendégeskedett nálunk, a szűk két napban a "kötelező" helyeken vezettük végig őket: Dobogókőről átsétáltunk a Prédikálószékre, ahonnan a Dunakanyar legszebb panorámája látható, majd a Vadálló-köveken leereszkedve, Dömösön rövid sörös pihenő után a Rám-szakadéknak vettük az irányt. A szakadékban most kevés volt a víz, mióta utoljára itt jártam az utat korlátokkal, létrákkal tették biztonságossá, így viszont kevésbé volt izgalmas a feljutás Dobogókőre. Másnap végigjártuk a Táltos (Thirring) körutat, búcsúzóul megnéztük a Zsivány-sziklákat.
A mi beutalónk még nem telt le, mikor az egyesület néhány tagja elindult a szlovákiai, lengyelországi túrára. Szívesen tartottunk volna velük, de sajnos az élet nem állhat folyamatos utazgatásból, így lemondtunk Janiék ausztriai hegymászásáról is. Most utólag kicsit fájó szívvel nézegetem a fényképeiket.
A következő héten a tengerhez indultunk. Opatija alatt, Iciciben vertünk sátrat - összesen tizenhatan - hogy néhány laza, pihenő napot töltsünk el. A lazasággal nem volt gond, hála a sok sörnek, whiskynek és egyébnek, de a henye tengerparti létet, a parton való heverészést nem sokáig bírtuk, így nekivágtunk a felettünk magasodó hegyeknek. Egy rövidebb bevezető hegyi menet után következett az egész napos túra a Vojákra, az Isztria legmagasabb csúcsára. Próbára tett minket a nagy meleg, a lakott területeken eltünedező turista jelek, de leküzdve a nehézségeket kárpótolt bennünket a szép táj, az 1400 m-es csúcsról elénk táruló panoráma. Visszafelé kis kerülővel - a Poklon csúcsa alatt - már folyamatosan ereszkedve egyszerűbb volt a dolgunk, de alig vártuk, hogy leérkezve belevessük magunkat a tenger hűs hullámaiba. A többi napot kisebb sétákkal tettük változatossá. Hol a 3 km-re levő Lovránba, hol a 4 km-re levő Opatijába gyalogoltunk be a csodálatos tengerparti sétányon, az elszántabbak reggelente lefutották valamelyik távot, többen rendszeresítettük a reggeli úszást, gyönyörködve a Rijeka feletti hegyek mögül előbukó napban, élvezve a még szinte üres, nyugalmas sziklás part hangulatát. Az ifjak sziklamászásra indultak, néhányan vadvízi kajakkal járták a tengert. A lányok ejtőernyővel szálltak a tenger felett, s - hála nekik - én mint fotós szintén felszálhattam a motorcsónakra, hogy megörökítsem az eseményt. Nagy élmény volt a közben viharossá vált tengeren, kezdetben azt sem tudtam, hogy fényképezzek, vagy kapaszkodjak, hogy ki ne repüljek a vad hullámokon száguldó csónakból. Úgy éreztem, a lányok fent az ejtőernyőn nagyobb biztonságban vannak.
Szóval így teltek a napjaink. Jó volt együtt. Jó volt megosztani az élményeket, jó volt beszélgetni este a sátrak előtt gyertyafényben.
És most búcsúzunk a nyártól, de remélem, hogy a szép emlékek még sokáig kísérnek minket.
Hello Mindenkinek!
Nekem is sikerült a képeimet feltölteni a Hochalm Spitzéről, és az Isztriáról. A galériámban megtekinthetők.
Márk

2009-08-27

2009.augusztus 14-22.

A galériámban láthatjátok a Hochalm-Spitze(3360 m) túrán valamint a horvát tengerparton(Icici) készített fényképeket.

2009-08-04

Augusztus 13-tól kb. 16-ig túra a Hochalmspitze-re

Aug. 13-án indulunk és kb. 16-án érkezünk.
Cél: Hochalm-Spitze, és lehetőség szerint a Säuleck.
Várom érdeklődéseteket!!!

2009-07-27

Augusztus 1. (szombat) Gyalogtúra a határ mentén

Útvonal: Peresznye - Ribnyák-patak - Vas-függöny út - Ólmod - Klausen-erdő - Andalgó - Kőszeg
Kb: 15 Km
Találkozás Szombathelyen az Ady térről 8.20-kor Sopron felé induló busznál.
(Csatlakozási lehetőség a kőszegi autóbuszállomáson 8.50-kor.)

Túravezető: Orbán Róbert

Túralehetőség a Pilisben

Pénteken végre megkezdjük megérdemelt pihenésünket, amit természetesen túrákkal fogunk tölteni, mégpedig egyik kedvelt helyünkön, Dobogókőn (júl. 31- aug. 9-ig). Aki szívesen csatlakozik hozzánk egy vagy két napra, előzetes egyeztetés után megteheti.
Túrajavaslatom:
augusztus 8. (szombat)
Dobogókő - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Dömös - Rám-szakadék - Dobogókő

2009-07-22

Július 26. (vasárnap) - Túra a Hársas-tónál

Az útvonal: Hársas-tó - Farkasfa - Kondorfa - Hársas-tó, 23 km.
Indulás személygépkocsikkal reggel 7:00 órakor az MMIK parkolójából.
Túravezető: Benczik Zoltán

2009-07-20

Túra a Balaton-felvidéken

Az elmúlt hét forró napjaiban született az ötlet, hogy a Balaton mellett kellene túrázni, a gyaloglást összekötve egy kellemes, hűsítő fürdőzéssel. Így indult el az Alapokalja csapata vasárnap reggel a Tanúhegyek ösvényein. A gyönyörű táj, a hegyek szeretete győzött, a tervezett útvonalat nem akarták megrövídíteni. Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Badacsony. Hegyre fel, hegyről le. Kemény, fárasztó túra volt, a Balaton hullámaira ezúttal sem jutott idő. Talán annyira nem bánta senki sem, hiszen a csúcsokról elénk táruló panoráma minden alkalommal újra és újra elvarázsolja a gyalogos vándort. Jómagam ezúttal kicsit fájó szívvel gondoltam túratársaimra, egy csapatépítő tréning keretében az Óház-tetőre vezettem túrát, onnan kémleltem a távoli láthatárt a kilátó tetejéről a Balaton irányában.

2009-07-18

Wekschel túra, Schneeberg túra, Hektor túra( Gesause).

Volt egy nagyon kemény túránk a Wekschelre esőben, hidegben, Szentpétertől-Szentpéterig. Tisztelet a csapat hölgy tagjának a Jucusnak, mert nagyon kemény volt az út.
A Márknál vannak fotók, de nem valami szuperek lehetnek, mert a viszonyok kemények voltak.
Az utóbbi idők legnehezebb túrája volt.

A pofátlan módon cserbenhagyott buli után (amiért itt is elnézést kérünk), öten indultunk a Scneebergre. Schneebergdörfből az Unter Herminasteigen, majd a fene tudja milyen steigen, (melybe a kötéldarab van bekötve) és az Ober Herminasteigen keresztül esőtöl félve értük el a gerincet, ahonnan gyors menekülő ütemben hagytuk el a hegyet.
Jó kis túra volt.

Gesause Ausztria egyik kicsi de kemény hegye.
Most sokadszor túráztunk itt, de ez csak egy családi túra volt.
A vízesés úton mentünk fel, de a fanyűvők elzárták a túrista utat, így egy úttalan úton (nyakig érő törpefenyves, 40 fok meleg, 100% páratartalommal, ágról ágra mint a madár) értünk a vízesés alá, onnan meg fölé. Ezután sátorhelyet kerestünk, és esőben sátraztunk. másnap ketté szakadtunk, és az időse a normál úton, fiatalja a hatoson megmászta a Hektort.
Este megint sátraztunk, és megint megáztunk, éjszaka telihold volt, és a szemembe világított. Másnap lejöttünk, a marha hosszú létrákon. A csúcsra vezető normál útat jól biztosították, most már mindenkinek ajánlható.

A képek a Jani fotoalbumban találhatóak.

Köszönet Loncinak és Tibinek!

Mindenki nevében köszönetet szeretnénk mondani a jól sikerült hétvégéért, a sok finom kajáért és piáért!
Továbbá ezúton szeretnénk ígéretet tenni arra, hogy a következő alkalommal az eltávozott tömeg is ott fog aludni.

A tagok.

2009-07-16

Túra - Július 19. (vasárnap)

Útvonal: Kisapáti - Szent György-hegy - Csobánc - Gulács - Badacsony
A táv: 27 km (jó idő esetén Csobánc kiamarad, helyette fürdés Badacsonyban.)

Utazás: vonattal (6 óra 56 perckor indul Székesfehérvárra, pályaépítés miatt Zalaszentiván felé kerül, Kisapátiba érkezik 8 óra 48 perckor), vagy személygépkocsival (indulás 7 órakor az MMIK parkolójából, útvonal: Sárvár - Sümeg - Tapolca - Kisapáti állomás, 93 km).
Találkozás a Nemesgulács - Kisapáti vasútállomáson.
Hazautazás: Badacsonyból vonattal Kisapátiig (8 km, 210 Ft) onnan autóval, vagy vonattal Szombathelyre (18 óra 07 perckor átszállás nélkül, illetve 19 óra 20 perckor tapolcai átszállással és vonatpótló busszal).

Túravezető: Benczik Zoltán

2009-07-09

Július 11. Túra a Kőszegi-hegységben

Útvonal: Kőszeg--Király völgy--Szálasi bunker--Kincs pihenő--Óház tető--Vöröskereszt--Kendig--Hörmann-forrás--Írottkő--Velem--Kőszeg.
Indulás: a 8.05-ös kőszegi vonattal
Túravezető: Horváth Judit

2009-07-06

Volt egy laza hétvégénk, amikor igyekeztünk megtalálni az ideális egyensúlyt a gyaloglás és egyéb tevékenységek, mint közös főzés, evés, ivás között. Készült néhány fotó is, melyeket a fotóalbumomban találtok.

Aki nem utazik Robival a szlovák-lengyel túrára, vagy nincs más nyári programja, csatlakozhat hozzánk augusztus 17-24-ig egy isztriai nyaralásra.
Autóval utazunk és kempingben leszünk Opatija alatt, Ičićiben.
Opatija (Abbázia) már a Monarchia alatt is kedvelt üdülőhely volt, egy csodálatos 12 km-es parti sétány köti össze Lovrannal. Lovran és Opatija között, az Učka hegység lábánál csendesebb, nyugodtabb üdülő falvakat találunk: Ičićit és Ikát. Ičićiben a hegyoldalban található egy autós kemping, ahonnan szép kilátás nyílik a Kvarner-öbölre és a háttérben Rijekára. A 12 km-es tengerpart sziklás, fürdéshez kialakított lejárókkal, kavicsos, betonos strand csupán a települések központjában található. Változatos kikapcsolódási lehetőségek vannak: úszás, búvárkodás, kajakozás, az Učka-hegységben számtalan jelzett túristaút várja a túrázás, hegyikerékpározás, sziklamászás szerelmeseit.
Az Učka-hegy legmagasabb pontjának számító Vojak-csúcson (1400 m) található toronyból igazán lélegzetelállító kilátás nyílik a Krk, Lošinj és Cres szigetekre, a Gorski kotara, illetve az Isztriai-félszigetre.
Előző útjaink (2004, 2007) során készült képeinkből készítettem egy kis kedvcsináló összeállítást: http://picasaweb.google.com/vasivandor/IsztriaiMozaik#

2009-06-28

"Kell egy csapat!"

Kedves Robi!

Magam és az Alpokalja TE valamennyi tagja nevében köszönöm az elmúlt tíz évben az egyesületért, értünk végzett munkádat.
Én alig nyolc éve csatlakoztam hozzátok, amikor "csak" Erdélybe akartam eljutni, s ehhez kerestem társakat. Szind, Torda, Túri-hasadék... emlékezetes út maradt mind a mai napig, ahol nem csak útitársakat találtunk, hanem veled az élen egy nagyon jó csapatot, barátokat.
Kárpátalja, Dévény, Orsova és a Kárpátok koszorújának egyéb helyei, itthon az Alföld, a Bakony, a Mecsek, Vas és Zala útjai, de az csak töredéke volt az általad szervezett túráknak, amelyeken én részt vettem. Dolgoztál évente a teljesítménytúráink sikeréért, és azért, hogy jelzett utak vezessék a természet vándorait. Köszönjük!
A stafétát átvenni tőled nagy és nehéz feladat. A jó tanácsaidra, tapasztalatodra ezután is szükségünk lesz, s reméljük, hogy még sok remek túrát és nyári utazást találsz ki számunkra.
A megkezdett munkát pedig folytatjuk, mert "kell egy csapat"!!!

Július 4-5. Hétvégi összejövetel

Kedves Túratársak!
Mindenkit szeretettel várunk július 4-5-én (szombat-vasárnap) egy kis hétvégi összejövetelre a "Farkastanyán", a Kukulló-dűlőben.
Program: túra a környéken (Nárai erdő), vacsorára közös főzés bográcsban, roston.
Kint alvási lehetőség: 10 főig a házban, valamint saját sátorban a kertben. Hálózsákot mindenki hozzon!
(A vacsora költségeire személyenként 500,- Ft-ot gyűjtünk.)
Közös indulás szombaton reggel 9:00 órakor az MMIK parkolójából. Aki jönni szeretne, kérjük, hogy szerda estig jelentkezzen.

2009-06-22

Június 27. Kemenesaljai gyalogtúra

Június 27. (szombat) Kemenesaljai gyalogtúra

Útvonal: Nemeskocs - Enyi-erdő - Bokod-puszta - Ság-hegy - Mesteri - Nagysimonyi
(kb. 20 km)
Találkozás a szombathelyi vasútállomásról 7:07-kor Székesfehérvár felé induló vonatnál.
Túravezető: Orbán Róbert

2009-06-09

Nyári programok

Kedves Túratársak!

Lendvai Zoli augusztus elejére 8-10 napos túratábort szervez a Zempléni-hegységbe. Aki szeretne részt venni, az jelentkezhet itt a blogon vagy személyesen szerdán 18 órakor az MMIK-ban.

2009-06-08

Június 13. Vashegyi teljesítménytúrák

Június 13. (szombat)

Vashegyi negyvenes:
Felsőcsatár - Pinka-szurdok - Nagyvilágos - Pinkaóvár (Burg) - Várújfalu (Woppendorf) - Eisenberg/Weinberg - Csejke (Eisengerg) - Németlövő (Deutsch Schützen) - Pornóapáti - Vaskeresztes - Judit borozó - Nagyvilágos - Felsőcsatár (39 km)

Vashegyi húszas:
Felsőcsatár - Pinka-szurdok - Nagyvilágos - Pinkaóvár (Burg) - Várújfalu (Woppendorf) - Nagyvilágos - Judit borozó - Felsőcsatár (21,5 km)

Rajt mindkét távnál: 7:00-9:00 Felsőcsatár, Általános Iskola
Cél mindkét távnál: 18:00-ig Felsőcsatár, Általános Iskola
Nevezési díj: 500 Ft/fő

Pünkösdkor Csíksomlyón és a Gyimesben

Pünkösdkor a szombathelyi Rege Népfőiskola csoportjával csodálatos napokat töltöttünk Csíksomlyón és a Gyimesben. Húsz órás buszozás után pénteken este érkeztünk meg szállásunkra a gyimesközéploki Borospatakára, a csángó hagyományőrző táborba. Hajnali fél négykor (magyar idő szerint fél háromkor) útra keltünk, hogy csatlakozzunk a gyimesbükki keresztaljhoz, s velük együtt tegyük meg a 35 kilométeres utat a Gyimesi-hágón át Csíksomlyóra. Az előző napi szakadó eső után csillagos ég fogadott minket, bíztatóan indult a zarándoklat. A falvakon áthaladva zúgtak a harangok, újabb és újabb csoportok csatlakoztak hozzánk. A hágón átérve a Csíki-medencében folytattuk az utat, a háttérben a Csíki-havasok ködben, felhőben úszó vonulata kápráztatott el minket. Pontban 12-kor megérkeztünk a Kissomlyó nyergébe, ahol már több százezer ember várta a pünkösdi szertartást. Felemelő érzés volt élőben részt venni a székelység híres búcsúján, melynek története egészen a 15. századig nyúlik vissza.
Az eső a mise után szakadt le ránk, s 5-6 km gyaloglás után bőrig ázva, kisebb nehézségek után találtunk csak rá a buszunkra Csíkszeredában. A virrasztásról így most is lemondtunk, este nyolc órakor értünk vissza a szállásra, ahol finom vacsorával vártak vendéglátóink.
A vasárnap szép napos időt hozott. Visszatértünk Csíksomlyóra, de útközben megcsodálhattuk a gyimesfelsőloki magyar gimnázium ballagási ünnepségét. Este a szállásunkon csángó esten vettünk részt. Zenélt a Zerkula zenekar, csángó fiatalok mutatták be a viseletüket és táncaikat, melyet tánctanulás, közös tánc és mulatság követett.
A hétfő ismét szakadó esővel köszöntött ránk. Ennek ellenére a többség elindult a Széphavasra, ahol a Szent László kápolna romjainál ősi szertartás mellett helyeztük el az épülő kápolna alapfáját. Mire felértünk a hegyre már oszladoztak a felhők, s hamarosan ragyogó napsütés köszöntött minket. A világ legszebb helyeinek egyike ez. Körben a zöldellő, szelíden hullámzó hegyek veszik körül a Széphavast, távolban a havasok ormai kéklenek.
Utolsó programunk kedden egy szekeres kirándulás volt az ezeréves határhoz. Hat szekéren indultunk el Borospatakáról, útközben csodáltuk a tájat, megnéztük a kalyibákat, esztenákat, hogyan készül a sajt, hogyan élnek a helyiek. Felérve a hegytetőre a Keleti-Kárpátok vonulata fogadott minket. Itt a határ - mutatta csángó fogatosunk - az ott túl már Románia.
Rövid megemlékezés, gyertyagyújtás, fotózás, aztán buszra szálltunk, hogy újabb maratoni buszozás után szerdán reggelre megérkezzünk Szombathelyre.
Fotók: http://picasaweb.google.com/vasivandor/Csiksomlyo2009#

2009-05-27

Rax - Ausztria - Május 24.

Esőben indultunk Kőszegről, ami a hegyig ki is tartott, innentől kezdve jó időben, jó nehéz úton feljutottunk a Rax platójára, és hasonlóan nem könnyű úton szerencsésen le is érkeztünk.
Hinternasswaldból indultunk a Barenloch, -graben úton jutottunk fel a Rax tetejére. Az út jórészt sziklamászásból állt, a tetejéhez közel egy völgyön mentünk keresztül.
Márk

2009-05-24

Tanúhegyek 30

Tanúhegyek. A földtörténet miocén és pliocén kori vulkáni tevékenységének emlékei. A tektonikus repedések mentén felszínre törő magmából keletkeztek a jellegzetes kúp vagy koporsó alakú bazaltvulkánok.
Hálás feladat erre a megkapóan szép vidékre teljesítménytúrát szervezni. 10, 20, 30, 50 km a megszállott teljesítménytúrázóknak. Mi öten a 30-as távot választottuk. Badacsonytördemicen a rajtnál egy üveg ásványvízzel és egy csomag ropival intítottak útnak minket. Hamarosan kiderült, hogy kellett ez a plusz víz is. A Bujdosók lépcsőjén felfelé kaptatva verejtékcseppek jelezték a köveken, hogy az előttünk haladóknak sem könnyebb. De az útközben kialakított pihenőket (Lórántffy Zsuzsanna pihenő, Csáky Krisztina pihenő, Mikes Kelemen pihenője) nem vettük igénybe, egy iramban küzdöttük fel magunkat a Badacsony platójára. Itt a Ranolder-keresztnél várt minket az első ellenőrző pont és a káprázatos panoráma. Lent a Balaton, jobbra Szigliget, még kicsit reggeli párában. Még néhány kilátóhely, egy ellenőrzőpont, s indulhatunk lefelé a Kőkapu irányába. A túra 3. ellenőrzőpontját a Klastromkútnál találtuk. A kúttal szemben emléktábla jelzi, hogy itt járt II. János Pál pápa. A szervezők négyféle csokival kényeztettek minket. Badacsonytomaj felé vettük az irányt. Itt a Sörpatikában frissítőpont várta a túrázókat. "Térj be és válassz bármilyen innivalót magadnak, a vendégünk vagy!" - olvastuk a tájékoztatónkban. Persze kiderült, hogy a bármilyen ital az egy üdítőt vagy egy pohár csapolt sört jelent, de ez is nagyon jól esett. Ezt megkoronázták még a következő ellenőrző ponton, mely a Varga pincészet volt Badacsonyörsön borkóstolóval. A hatalmas tartályokban 14 millió liter bor várja a vásárlókat és borkóstolóra érkező vendégeket.
Tovább indulva enyhe kaptatón elhagytuk a Folly arborétumot, a salföldi kolostorromot, átszáguldottunk Salföldön, érintve a Kőtengert majd felkapaszkodtunk a Tóti-hegyre. Közben fényképeztem a panorámát, hegyeket előlről, oldalról, hátulról. Az Istvándy pincészetnél újabb ellenőrző- és frissítőpont következett üdítővel, lekváros és zsíros kenyérrel, itt bort már csak saját pénzen kóstolhattunk. Végül az utolsó erőpróba a Gulács. A Tóti-hegy meredek oldalával ellentétben itt kicsit könnyebb volt a szerpentines ösvényen felküzdeni magunkat. Aztán már csak a célba kellett beérnünk. Hátulról még lefényképeztem a kétpupú tevéhez hasonlító Badacsonyt, majd örömmel pillantottuk meg Badacsonytördemic házait. Célba értünk!!!
Remek túra volt, jó szervezéssel, jó ellátással! Jövőre is elmegyünk!

2009-05-20

Május 23. Tanúhegyek 30

A "Tanúhegyek 30" teljesítménytúrára szombaton reggel 6:00 órakor indulunk az MMIK parkolójából.

2009-05-17

Május 23. - Tanúhegyek 50, 30, 20, 10

Május 23-án:

Tanúhegyek 30:
Badacsonytördemic - Bujdosók lépcsője - Tördemici kilátóhely - Egry József kilátóhely - Kisfaludy kilátó - Badacsonytomaj - Folly arborétum - Salföldi kolostorrom - Salföld, kőtenger - Aligvárimajor - Tóti-hegy - Gulács, csúcs - Köböl-kút - Badacsonytördemic
Rajt: 6:00-10:00, nevezési díj 700 Ft/fő, táv: 31,8 km, szint: 1080 m, szintidő: 8 óra

A többi távról: http://ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=2214

A részvétel és utazás egyeztetése szerdán.

2009-05-11

Május 16. - Őrség 50, 30, 20

Május 16-án (szombaton) teljesítménytúrák az Őrségben:

Őrség 50: Őriszentpéter - Templomszer - Zala-völgye - Szalafő, Pityerszer - Hodosi-tó - Dolenci - Budinci - Sűrű-erdő - Farkasfa - Kondorfa - Lugos-patak völgye - Ispánt - Bárkás-tó - Őriszentpéter. Rajt: 6:00-8:00, nevezési díj 800 Ft/fő, táv 52,9 km, szint 713 m, szintidő 12 óra.
A túra átmegy Szlovéniába, ezért személyazonosító igazolvány szükséges!

Őrség 30: Őriszentpéter - Templomszer - Zala-völgye - Szalafő, Pityerszer - Kondorfa - Lugos-patak völgye - Ispánt - Bárkás-tó - Őriszentpéter. Rajt: 7:00-9:00, 700 Ft/fő, 30,4 km, 376 m, 10 óra

Őrség 20: Őriszentpéter - Galambosszer - Keserűszer - Templomszer - Kovácsszer - Bárkás-tó - Ispánt - Disznós-tető - Őriszentpéter. Rajt: 9:00-14:00, 600 Ft/fő, 18,7 km, 250 m.

Az indulást és az utazást szerdán egyeztetjük!

A fotóalbumok elérhetőségét feltettem a "Linkek" közé is, a blog bal oldalán található! Innen is elérhetők az albumok, melyek az eddig közzétett fotókat tartalmazzák.

Jelenleg három diavetítést láttok a blogon: az első a szombati teljesítménytúrán készült: Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékei. Remek túra volt, jó kis szintekkel, térdnyúzó lejtőkkel , de gyönyörű panorámákkal és májusi természettel.
Alatta a szlovéniai Szent Márton-úton készült fotókat találjátok, végül az ausztriai hegyi túra képei is fent vannak még.

Szerdára új túraötleteket, vállalásokat is várunk, hogy egyeztetni tudjuk a közeljövő programjait! Aki nem tud személyesen bejönni, itt a blogon is üzenhet, írhat!

Az "északi" Szent Márton Úton (3.)

2009. május 17. (vasárnap)

Útvonal: Újkér vm. - Nemeskér - Kokas-major - Margit-major - Pusztacsalád - Himód - Mihályi - Vadosfa vm. Táv. kb. 25 km
Túravezető: Orbán Róbert
Találkozás a szombathelyi vasútállomásról 7.10-kor induló soproni vonatnál

2009-05-08

Május 9. Út az ismeretlenbe

Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékei - teljesítménytúra az Írottkő Natúrparkért Egyesület szervezésében
Útvonal: Kőszeg (Jurisics-vár) - Kincs-villa - Hideg-völgy - Ördögárok - Óriás gesztenyefa - Szálasi Bunker - Táborhegy - Vöröskereszt - Kendig, Titkos Bunker - Asztal-kő - Apostolok fája - Gyilkos-szikla - Holler-barlang - Kalapos-kő - Széles-kő - Velem, Cédrus - Cáki kőbánya - Pogányok - Kenyér-hegy - Kőszeg (Jurisics-vár)
A táv 30 km, szint: 900 m, szintidő 9 óra
Nevezési díj 600 Ft/fő
8:00 órakor indulunk a várból.

2009-05-04

Túrák május 1-én

A természetben töltött csodálatos napok alatt nem vitt rá a lélek, hogy bekapcsoljam számítógépemet. Így kicsit késve teszem elérhetővé a túrán készült fotókat.
Köszönjük Janinak a fotós hangulatjelentést az Alpokból. Sokat gondoltunk a Szlovéniában Szent Márton-utat járó túratársainkra is. Biztosan szép élményekkel gazdagodva térnek haza.
Mi néhányan hazai tájakon gyalogoltunk, az immár hagyományossá vált Mindszenty Bíboros Emléktúrán vettünk részt. A Vasvárról induló kb. 20 km-es táv csúcspontja a gyönyörű virágruhába öltözött Jeli arborétum volt. A tüneményes színekben pompázó hatalmas rhododenron bokrok ilyenkor tavasszal valósággal elvarázsolják a látogatókat. Innen az oszkói szőlőhegyen keresztül vezetett az út. Oszkó környékén már a 13. század óta folyik szőlőtermesztés. A szőlehegy a mai formáját a 18. században nyerte el. 1985-ben alakult a Hegypásztor Kör, lelkes tagjai hatalmas munkával igyekeznek megóvni, helyreállítani a régi pincéket, őrízni a hagyományokat. Csehimindszentig már csak néhány kilométer van hátra. Előttünk aranyló sárga és üde zöld mezők váltogatják egymást. Hétágra süt a nap. A faluban jófajta vörösborral és zsíroskenyérrel fogadják a túrázókat és zarándokokat.
Csehimindszentet már egy 1314-es oklevél említi. A faluban született 1892-ben Pehm József néven a későbbi Mindszenty József bíboros, hercegprímás. A falu központjában szobor áll, szülőházát - Fő u. 34. - emléktáblával jelölték meg.

2009-04-26

Május 1. Mindszenty Bíboros Emléktúra és Zarándoklat

A túra a vasvári Szentkútfürdő előtti parkolóból indul 8-8:30 óra között.
Útvonala: Vasvár vasútállomás - Sándor-lépcső - volt oszkói vasútállomás - Jeli arborétum - oszkói szőlőhegy - Csehimindszent, Napköziotthon. A táv kb. 21 km.
Szombathelyről a 6:56-kor induló vasvári vonattal megyünk.

2009-04-21

Teljesítménytúrák májusban

Május 1.
Mindszenty Bíboros Emléktúra és Zarándoklat:
Vasvár - volt oszkói vasutállomás - Jeli Arborétum - oszkói szőlőhegy - Csehimindszent 21 km
Május 2.
Káli 60, 30, 15; Káli 40 kerékpáros
Május 9.
Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékei - 30 km
Május 16.
Őrség 50, 30, 20
Szentkút IVV túranap 40, 20, 10, 5 (Barangolók Természetbarát SE)
Május 23.
Tanúhegyek 50, 30, 20, 10
Május 24.
Tanúhegyek kerékpáros 70, 50, 30
Bővebb információk: http://ttt.tr.hu/naptar/

Hétvége a Bakonyban

Szombaton reggel szép napsütéses időben érkezett meg 18 fős csapatunk a Bakony északnyugati szélén fekvő kis településére, Döbröntére. A falu neve szláv eredetű, már 1330-ban szerepel írásos emlékekben. A 16. században elnéptelenedett. Az 1760-as években a környék legnagyobb földesura, Somogyi Miklós német és magyar telepesekkel népesítette be birtokát. A II. világháború után Németországba telepítettek ki sok családot.
Szállásunk, a Balló vendégház fölött magasodik a település nevezetessége, Szarvaskő vára, illetve a várnak napjainkra megmaradt romjai. A várat 1373-74 körül építtette Himfy Benedek, Nagy Lajos király hadvezére. Gyorsan meghódítjuk a várdombot, néhányan a romos falakat is. Körben csodálatos panoráma tárul elénk, látjuk még a Schneeberg és a Rax csúcsait is..
A falut elhagyva Magyarpolány felé vesszük az irányt. Utunkat kidőlt fák tömege nehezíti, kerülgetjük őket a tüskés, bozótos oldalban, vagy átmászunk alattuk, felettük. Így aztán az út megtételéhez majdnem kétszer annyi idő szükséges, mint terveztük. Magyarpolány előtt a Szent-kútnál megállunk kicsit pihenni, innen már sima úton érünk be a településre, ahol elsőként a kocsmát célozzuk meg, hogy leöblítsük az út porát. „A települést 1171-ben említik először, később, a török kor háborúi során elnéptelenedett. A falut újraépítették, majd 1752 környékén német telepesek is érkeztek. Kettős falucska alakult ki: Német- és Magyarpolány, melyeket csak egy szekérút választott el, de két bíró igazgatott. Közös uruk a zirci apátság volt.” (http://www.vendegvaro.hu/Magyarpolany)
A kocsmától elindulunk megtekinteni a Nemzeti Örökség részét képező Petőfi utcát, ahol régi bakonyi házakat látunk. A falut egyébként 1993-ban Európa Nostra-díjjal tűntették ki, a megőrzött hagyományos faluképért.
A barokk stílusú, Szent László tiszteletére szentelt római katolikus templomtól kis fahíd vezet át a plébánia barokk épületéhez. A templomtól 153 lépcsőn jutunk fel a Kálváriára. A lépcsők mellett az 1770-80 körül épült stációk állnak életnagyságú, festett faszobrokkal. A feljárónál áll a Fájdalmas Szűz 1901-ben emelt kőszobra, a dombon pedig az 1910-ben épített Fájdalmas Szűz kápolnája, neogót stílusban.
Magyarpolánytól a sárga majd zöld kereszt jelen haladunk tovább a Vadászházig, innen a Köves patak szép völgyében a Csurgó-kútig, Csurgó-szikláig. Kis pihenő és késői ebéd után Bakonyjákó felé vesszük az irányt. Az út hamarosan kalandossá válik: kidőlt fák, tüskés bokrok, kerítés alatti átkúszás, el-eltünedező jelzések. Így aztán kis kerülővel, Farkasgyepü érintésével (ahol viszont ihatunk életmentő sört) érkezünk meg Bakonyjákóra. Itt a Döbröntére vezető két sárga kereszt jelű út közül sikerül kiválasztanunk a rosszabbikat. Szinte áthatolhatatlan, bozótos hegyoldal, alig járható patakmeder, tüskés szederindák, kidőlt fák nagy mennyiségben, a jelek pedig eltűntek. Néhány arcon már a kétségbeesés jeleit vélem felfedezni. De sikerült legyőzni az akadályokat. A patak végül elvezetett minket a helyes irányba, s bár már esti szürkületben, de hamarosan megpillantottuk a szállásunk feletti várromokat.
Másnap reggel Bakonybél az úti cél. Elsőként a bencés rend 1754-ben épült barokk templomát látogatjuk meg, melyet Szent Móric tiszteletére emeltek. A templom legnagyobb értékét az itt látható festmények adják: a főoltár alsó képe Szent Istvánt és Gizellát ábrázolja, amint felajánlják a kolostort a Szűzanyának. A legértékesebb kép Dorfmeister István alkotása, a Szent család hazatérése Jeruzsálemből Názáretbe. Értékes a templom 250 éves orgonája.
A faluból a barlang jelzéseket követve erős emelkedőn jutunk fel a Likas-kő barlanghoz, majd a kék háromszöget követve újabb meredek kaptatón a Podmaniczkyak félelmetes rablólovag várának, Bakonyújvárnak a falmaradványaihoz. A Várhegyről ismét kidőlt fákkal teli úton jutunk le a Gerence vadregényes völgyébe, majd az odvaskői parkolóból meredek lépcsősoron és emelkedőn megérkezünk az Odvaskői-barlanghoz. Innét a csoport egy része rövidebb úton visszatér Bakonybélre, tizenketten folytatjuk az utat a Kőris-hegy irányába. Az Öreg-Szarvad árokból hosszú, meredek oldalon kapaszkodunk fel, jelzés hiányában a Boroszlán tanösvény helyett a Medve-kő irányában érjük el végül az országos kéktúra útvonalát. Az idő későre jár, ezért úgy döntünk, hogy innét mi is visszatérünk a kéken a kocsikhoz. Adós maradok a csoportnak a Kőris-heggyel. Majd legközelebb itt folytatjuk!

2009-04-16

Egy kis csapat járta húsvétkor a szomszédos hegyeket. Márk fotói örökítették meg a havas hangulatot. Legközelebb talán többen kapunk kedvet, hogy velük tartsunk!

2009-04-12

Egy kis "téli" nosztalgia: feltöltöttem a Márk fotóit, melyek március 21-én a Kőszegi-hegységben készültek a Bozsok - Írottkő - Szarvaskő - Bozsok túrán.

Bakonyi hétvége - Április 18-19.

Indulás 18-án (szombaton) reggel fél 7-kor az MMIK parkolójából.
Túra első nap: Döbrönte - Magyarpolány - Csurgó-szikla - Halomsírok - Bakonyjákó - Döbrönte. A táv kb. 30 km.
Vasárnap reggel autóval átmegyünk Bakonybélre. Innen indul a vasárnapi túra:
Bakonybél - Likas-kő - Bakonyújvár - Odvaskő - Boroszlán-tanösvény - Kőris-hegy - Kelta halomsírok - Bakonybél. A táv kb. 20 km.
A túrára jelentkezett túratársakat szerdán várjuk megbeszélésre.

2009-04-02

2009. április 18., szombat - Katonák útja - Kultúrtörténeti túra a Vasi–Hegyháton

A Katonák útja és a hozzá kapcsolódó Vasvári sánc Vasvár és Vas megye korai történetének kiemelkedő emléke! A túra célja ezeknek a különleges történeti emlékeknek a bemutatása és népszerűsítése, összekapcsolva a Hegyhát természeti és néprajzi értékeivel.

Tervezett program és útvonal: Vasvár Főtér (domonkos kolostor és múzeum megtekintése), Millenniumi Emlékkereszt (az egykori Szent Mihály-templom helyének megtekintése), Vaskapu parkerdő, Vasvári sánc (pihenő, valamint az út és a sánc történetének bemutatása), Oszkói vasútállomás, Jeli Arborétum (Ambrózy Emlékház megtekintése), oszkói szőlőhegy, Hegypásztor Kör vendégháza (az egyesület bemutatása, bor- és langallókóstoló).

Indulás: 8.30 - Vasvár Főtér

Csatlakozási lehetőség: 9.30 - Vasvári Múzeum, 11.00 - Vasvári sánc

Érkezés: 15.00 Oszkói szőlőhegy – a résztvevőket innen mikrobusz szállítja vissza Vasvárra!

Részvételi díj: 500 Ft/fő – amely a szervezési költségek mellett az oszkói bor- és langallókóstoló árát is magában foglalja!

Túravezető: Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész-muzeológus, a Vasvári Múzeum igazgatója

A távolabbról érkezők kedvezményes áron (1500 Ft/fő) kaphatnak szállást a vasvári Szent Domonkos Zarándokházban.

Részvételi szándékukat, kérjük, előre jelezzék!

Vasvári Múzeum 9800 Vasvár Kossuth u. 1. Telefon: 94/573-220 Mobil: 20/405-24-70

E-mail: muzeum.vasvar@t-online.hu

2009-04-01

Emlékeztető! - Szombaton Farkasboroszlán-néző túra

Április 4-én (szombaton) túra a Kőszegi-hegységben
Útvonal: Kőszeg--Meszes-völgy--Vöröskereszt--Hörmann-forrás--Írottkő--Gyilkos-szikla--Kopasz-domb--Velem--Kőszeg.
Találkozás a szombathelyi vasútállomáson a 8.05-kor indulő kőszegi vonatnál.
Túravezető: Horváth Judit
Végre szép tavaszi idő lesz, gyertek túrázni!!!

2009-03-31

Teljesítménytúrák a Kemenesalján - nagyszombaton (április 11-én)

Berzsenyi 30
Rajt: 7.00 - 9.00 Nagysimonyi - Művelődési Ház
Útvonal: Nagysimonyi - Arany-hegy - Kemenessömjén - Berzsenyi présház - Celldömölk - Ság-hegy - Mesteri - Nagysimonyi (kb. 34 km)
Szintidő nincs, a célba legkésőbb 18 óráig be kellérkezni.

Vulcan(h)us(s)
Rajt: 7.00 - 10.00 Nagysimonyi - Művelődési Ház
Útvonal: Nagysimonyi - Mesteri - Ság-hegy - Nagyimonyi (kb. 20.5 km)
Szintidő nincs, a célba legkésőbb 17 óráig be kell érkezni.

Hevenesi Gábor emléktúra
Rajt: 7.00 - 10.00 Nagysimonyi Művelődési Ház
A szervezők a felkeresendő pontokat a rajtnál közlik. Útvonal: saját választás szerint. Táv: az útvonal megválasztásától függ -(35 - 45 km)
Szintidő nincs, a célba legkésőbb 20 óráig be kell érkezni.
(Hevenesi Gáborról - többek között - itt olvashattok.)

Nevezés a rajtnál.

További információ: orban.robert@viasanctimartini.eu (Ezen a címen jelentkezzenek azok is, akik a lebonyolításban szerenének segíteni.

2009-03-29

Túra a Pinka völgyéből a Rába völgyébe

A meteorológusok sokkoló előrejelzései ellenére reggel útra keltünk, hogy a Pinka völgyéből átsétáljunk a Rába völgyébe. Az idő bíztató volt, az eget nem takarta összefüggő felhőréteg, kellemes tavaszi időben indultunk el Szentpéterfáról. Moschendorf (Sároslak) után alkalmi osztrák ismerősünk kalauzolt minket az erdőben. Itt kicsit hosszabban időztünk, beszélgettünk, majd folytattuk utunkat Heilingenbrunn (Szentkút) irányába. A falu része az 1999-ben létrehozott Weinidylle Természetparknak. http://www.naturpark.at/index_hu.htm , http://www.bucsujaras.hu/szentkut/index.htm
Végigsétáltunk a patinás pincesoron, majd az Ulrich-forrásnál kis pihenőt tartottunk. Innen rövid úton hamarosan visszaértünk Magyarbüksnél a magyar oldalra.
http://www.boeoe.com/ungarisch-bieling/ungarisch.htm
A régi temető után még megnéztük a vízimalom maradványait, majd lépteinket szaporázni kellett, mert egy óra körül mind jobban beborult, s eleredt az eső. A túra utolsó szakaszát a 8-as főúton ugyancsak turbósan tettük meg, hogy a vonat indulása előtt szomjunkat olthassuk egy üveg sörrel a csákánydoroszlói büfében.

2009-03-25

Óraátállítás

Figyelem! Március 29-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, tehát éjjel 2-kor 3-ra kell állítani az órákat. Ne késsétek le a túrára induló buszt!

2009-03-18

Bakonyi hétvége - április 18-19.

Sikerült szállást foglalni Döbröntén a Balló vendégházban: http://www.szallasinfo.hu/ballo/index.php. A szállás ára: 1500 + 330 Ft üdülőhelyi díj. Ez az ár tartalmazza az ágyneműt és a fűtést is. Aki jelentkezett (és még nem fizette be), attól legkésőbb április 1-ig 1000 Ft előleget kérek. Indulás 18-án 6:30-kor lesz az MMIK parkolójából. A napi programokat - amint összeállt - felírom majd ide a blogra.

2009-03-16

Túra a Kőszegi-hegységben + időpont változás

2009. március 21.
Túra a Kőszegi-hegységben.
Útvonal: Bozsok - Rohonc szőlőhegy - Írott-kő - Nagy Szarvaskő - Kis
Szarvaskő - Rohonc - Bozsok
Táv: kb. 32 km
Találkozás: Bozsok autóbusz-váróterem (második buszmegálló a faluban), 7 óra 30 perckor.
Túravezető: Benczik Zoltán

2009. március 29. (vasárnap) Munkanap-áthelyezés miatt új időpont!!!
A Pinka völgyéből a Rába völgyébe
Útvonal: Szentpéterfa - Kertes (Gaas) - Sároslak (Moschendorf) - Strém -
Karácsfa (Hagensdorf) - Magyarbüks - Csákánydoroszló (Kb. 23 km)Találkozás
Szombathelyen, az Ady térről 7.30-kor Szentpéterfára induló autóbusznál.
Túravezető: Orbán Róbert

2009-03-08

Kakasmandikó túra

Szombaton kis csapatunk a már hagyományos március eleji túrára indult a Vendvidékre.
„A Vendvidék (szlovénul Porabje) néprajz tájegység Vas megye területén, a szentgotthárdi kistérségben. A terület lakosairól, a magyarországi szlovénekről kapta a nevét”*
Túránk kezdő állomása Szakonyfalu volt.
„Szakonyfalu, a 17. század közepéig más területen helyezkedett el. Jóval délebbre volt található, s belenyúlt a mai Apátistvánfalva és Kétvölgy területére. Az 1664-es szentgotthárdi csata idején a török sereg itt a Rába mellett foglalt hídfőállást, előzőleg a falut felégették, a lakosság elmenekült. A csata után visszatértek és az egykori hídfőnél építették fel újra falujukat.”*
A faluból utunk a Szakonyfalvi patak kanyargós, az elmúlt napok nagy esőzései miatt meglehetősen sáros, vizes völgyében vezetett. A tavasz még alig kerekedett felül a télen, ezért a táj ritka szép virágaiból, a kakasmandikóból és a tőzikéből egyelőre még semmit sem láttunk. Ahogy azonban beljebb haladtunk a vadregényes völgyben, sikerült felfedeznünk néhány még bimbós virágot, ahogy az avarból a fény felé törtek. Óvatosan haladtunk tovább, mert a tőzikék egyre jobban szaporodtak körülöttünk, néhol fehér szőnyegként borították be a patakpartot. A patakon kalandos átkelések sora tette emlékezetessé a napot, majd Kétvölgy felé vettük az irányt. A dombról lenyűgöző látványt nyújt a kis szórványtelepülés, mely nevét az itt összefutó két patakvölgyről kapta.
„Kétvölgy két település, Permise (Verica) és Ritkaháza (Ritkarovci) egyesítéséből keletkezett.
A községekről 1387-ből találunk írásos említéseket Perbese és Mechnuk néven. Permise a 12. századtól ciszterci birtok volt, majd a dobrai, aztán a szentgotthárdi uradalom része.
Ritkaházát szintén a ciszterciek birtokolták, aztán a gróf Nádasdy családé lett a 18. században, végül a 19. századig a felsőlendvai uradalomhoz tartozó falu volt. 1645-től hívják Ritkarocznak, 1895-től Ritkaházának.
1632-ben a községek, hogy elkerüljék a pusztítást, adófizetéssel járó meghódolással alávetik magukat a törököknek….1951-ben kapta a ma hivatalos Kétvölgy nevet. A település 90%-a szlovén nemzetiségű, s ennek vendnek nevezett magyarországi dialektusát beszélik.”*
Kicsit tartottunk a felettünk tornyosuló felhőktől, ennek ellenére körbejártuk a települést, majd a Grajka-patak mentén – most már veszélytelenebb útvonalon – visszatérünk Szakonyfaluba.

* Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vendvid%C3%A9k
További weblapok: http://www.szakonyfalu.hu/ , http://www.ketvolgy.hu/

Köszönjük Márknak a szép fotókat!

Vulcan(h)usz, Berzsenyi 30, Hevenesi

Április 11.

teljesítménytúrák a Kemenesalján

A Pinka-völgyéből a Rába völgyébe

Március 28.

Útvonal: Szentpéterfa - Kertes (Gaas) - Sároslak (Moschendorf) - Strém - Karácsfa (Hagensdorf) - Magyarbüks - Csákánydoroszló (Kb. 23 km)Találkozás Szombathelyen, az Ady térről 7.15-kor Szentpéterfára induló autóbusznál.
Túravezető: Orbán Róber

2009-03-04

Ostffyasszonyfa - Nagysimonyi

Március 15-én túra
a Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület szervezésében
Táv kb. 17 km.
Indulás Szombathelyről a 9:05-ös vonattal.
Túravezető: Somkuthy Ferenc

2009-02-28

Hétvége a Bakonyban

Április 18-19.

Kétnapos túrát tervezünk Döbrönte, Szarvaskő, Ganna vagy Zirc környékén, a szállástól függően. A szállás díja kb. 1500-2000 Ft lesz. Jelentkezni március 7-ig lehet itt a blogon, vagy szerdán az MMIK-ban.

Írottkő Natúrparkért Egyesület 2009 túraterv

Túravezető Ruborits Sándor

Alpannonia-turistaút. A főút Semmeringtől a magyarországi Kőszeg városáig húzódik. A turistaút az alpesi és a pannon térség természeti, klimatikus és kulturális érdekességeit köti össze. A nyugati végpont Semmering illetve Sonnwendstein csodaszép körpanorámát kínál a vendégek számára (Hochschwab, Veitsch, Schneealpe, Rax, Schneeberg, Bécsi –medence, Bucklige Welt dombsága, Fertő-tó, Hochwechsel, Mürz – medence). A Hochwechsel-ről szemünk visszatér a Semmeringre, a körülötte elterülő dombságra (Hutwisch, Kienberg, Hirschenstein), az amellett fekvő völgyekre és medencékre (Wiener Neustadt, Pinka, Lafnitz), egészen a magyar síkságig.
Országos Kéktúra útvonal: a turistaút célja, hogy a túra résztvevői az útvonal végigjárásával rendszeres sporttevékenységet folytassanak és egyúttal képet alkossanak hazánk életéről, fejlődéséről, természeti szépségeiről, betekintsenek különféle tájaink életébe, mindennapi munkájába, megismerjék hazánk nagy részének történetét, föld- és vízrajzát, évszázadok alkotásait. Idén a Vas megyei szakaszt hirdetjük meg. Aki a Kéktúra igazolófüzetében az Írottkő – Ötvös közötti szakaszt túráink során bélyegzővel látja el, most elkészült Vas megyei Kéktúra jelvényt vehet át.

2009. március 8. Az Alpannonia turistaút
Útvonal: Velem- Hosszú-völgy - Írottkő - Hörmann-forrás - Stájer-házak - Szikla-forrás - Zeiger-nyereg - Óház-kilátó - Szabó-hegy - Kőszeg. Távolság 16 km, szintemelkedés: 700 m.
Találkozás: 730-kor az Ady téren a Velembe induló autóbusznál

2009. április 5. Országos Kék-túra
Útvonal: Velem - Szent Vid (Országos Kék-túra emlékoszlop) - Írottkő - Hörmann-forrás - Stájer-házak - Vörös-kereszt - Óház-kilátó - Kálvária - Kőszeg. Távolság:16,5 km, szintemelkedés: 750 m.
Találkozás: 730-kor az Ady téren a Velembe induló autóbusznál
A helyszínen lehetőség lesz Kéktúra igazoló füzetet vásárolni.

2009. május 23. Országos Kék-túra
Útvonal: Tömörd – Kőszeg
Találkozás: az Ady térről 655-kor Tömördre induló autóbusznál. Aki Kőszegről szeretne csatlakozni, az a 635-kor Kőszegről Kőszegpatyra induló autóbuszra szállhat fel. A Szombathelyről ékező autóbusz 723-kor áll meg Kőszegpatyon és megy tovább Tömörd felé.
Útvonal: Tömörd - Ilona-völgy - Alsó-erdő - Kőszeg. Távolság: 15,5 km, szintemelkedés: 160 m.

2009. október 17. Az Alpannonia turistaút
Útvonal: Kőszeg - Andalgó - Hétforrás - régi határátkelő - Rőtfalva - Kőszeg. Távolság 12 km, szintemelkedés:250 m.
Találkozás: a kőszegi vár előtt 8:00 órakor.

2009-02-27

Az "északi" Szent Márton Úton Pozsonyig II.

Március 14.

Útvonal: Peresznye - Répcevis - Zsira - Und - Sopronhorpács - Nemeskér (kb. 21 km)
Találkozás Szombathelyen az Ady térről 8.20-kor induló autóbusznál.
Túravezető: Orbán Róbert

2009-02-26

Szombati program

Mennék szombaton a Másenbergre (ez messzebb van), vagy valahova Bernstein közelébe. Ha valakit még érdekel keressen. Ahova többen leszünk, oda megyünk.

2009-02-17

Fiúk, lányok!!
A hétvégén lesz az evezés a Hévizi patakon.
Akit esetleg érdekel, az jöjjön be szerdán a MMIK-ba, meg kellene beszélni a részleteket.

2009-02-11

Április 4. Farkasboroszlán-néző túra a Kőszegi-hegységben

Útvonal: Kőszeg--Meszes-völgy--Vöröskereszt--Hörmann-forrás--Írottkő--Gyilkos-szikla--Kopasz-domb--Velem--Kőszeg.
Találkozás a szombathelyi vasútállomáson a 8.05-kor indulő kőszegi vonatnál.
Túravezető: Horváth Judit

Két nyílt gyalogtúra Kőszegen az Alpokalja Turista Egyesület szervezésében

Február 14. (szombat) Útvonal: Kőszeg Vár - Kálvária - Pintér-tető - Hét-forrás - Stölzer - Hammer (Hámortó) - Lockenhaus (Léka) - Léka kálvária - új utakon Kőszegre
Táv: kb. 27 km
Találkozás: Kőszegen a Vár bejáratánál, 8 órakor.
Túravezető: Benczik Zoltán

Február 21. (szombat) Az északi Szent Márton Úton Pozsonyig I.
Kőszeg - Ólmod -Horvátzsidány - Kiszsidány - Peresznye - Répcevis
Táv.: kb.22 km
Találkozás a szombathelyi vasútállomásról 8.05-kor induló vonatnál.
Túravezető: Orbán Róbert

2009-02-10

Új turistaház nyílt Velencén, Zalaháshágy közelében

Új turistaház nyílt Velencén, Zalaháshágy közelében. A turistaház közelében halad el a Nádasd (- Vaspör - Pusztacsatár) és Zalalövő közötti sárga sáv jelzésű út, a Via Sancti Martini. A legközelebbi vasúti megálló: Zalaháshágy - Szőce. A közelebbi környék bejárásához az Őrség - Göcsej turistatérkép (Cartographia) használható.

"Velence falu néhai, patinás iskolaépületében. 36 ágyas, de szükség szerint pótágyazás, a hatalmas kertben sátorozás, függőágyakban alvás is lehetséges.
A tavaly megújult épületben 5 nagy hálószoba, valamint napfényes, tágas, ebédlőnek vagy előadó-teremnek egyaránt megfelelő közösségi tér kapott helyet. A szálláshoz két különálló, többszemélyes zuhanyozó, valamint lány ill. férfivécéblokk tartozik. A tábor éléstára az egész évben folyamatosan üzemelő községi konyha Vaspörben, ahol előzetes egyeztetés alapján lehetőség van a napi étel igény szerinti változtatásaira is, pl. vegetáriánus koszt megrendelésére" (Részlet a ház ismertetőjéből)
A szállás honlapja: Nyírfa turistaház

2009-02-06

Megjelent a Magyar Túrázó első száma

A Magyar Turista februári számában "betétlapként" jelent meg a Magyar Túrázó első száma. Tulajdonképpen egy önálló újság az újságon belül. Az újságárusoknál csak a Magyar Turistával együtt lehet hozzájutni - a 32 oldalas "betétlap" ingyenes mellékletként "jár" az újsághoz. A Magyar Túrázóra külön füzetként elő is lehet fizetni. (Ára ebben az estben 200 Ft/pl./
A Magyar Túrázó programmagazinként határozza meg magát. A szerkesztők hónapról hónapra próbálják összegyújteni és közzétenni a túrázással kapcsolatos híreket, eseményeket, élménybeszámolókat.

2009-02-05

Február 8-án evezési lehetőség a Hévizi patakon. Nem én vagyok a fő szervező, csak érdeklődöm, hogy vannak-e jelentkezők, rossz idő esetén is meg lesz tartva?
Márk

Kakasmandikó túra a Vendvidéken


Nyílt gyalogtúra március 7-én (szombaton) a Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület szervezésében.
Találkozás reggel 9:00 órakor Szakonyfaluban, a kocsma melletti parkolóban.

2009-02-02

Kedves Túratársak!

Először is gratulálok a blog első olvasóinak. Most már bízom benne, hogy ez működni fog, bár nagyon kezdő vagyok még ebben a műfajban.
Szeretném majd egyeztetni, hogy mi kerüljön, mi kerülhet fel a blogra. Az egyesületben túravezetést vállalók bejegyzési jogot is fognak kapni, így remélhetőleg gyorsabban értesülhet mindenki a programokról. Minderről bővebben szerdán.

Jó éjszakai túrázást kívánok!

2009-01-21

A Thirring Egyesület által szervezett - már 24 éve rendszeresen megszervezett
- HOSSZÚ TÉLI ÉJSZAKAI TÚRÁRA az idén február 6-ról 7-re virradóan kerül sor.
Az útvonal az útóbbi években megszokott:
Kőszeg - Hétforrás - Stájerházak - Írottkő - Velem - Kőszeg (kb. 27 km)
Találkozás este 9-kor Kőszegen a Várkörön lévő Poncihter Borozónál.
A túrán mindenki saját felelősségére vehet részt!