Búcsú a nyártól

Egy hete még Abbázia csodálatos sétányán gyönyörködtünk a parti sziklákra csapódó, tajtékzó hullámokban. A "henye" tengerparti lét után nehéz visszatalálni a hétköznapokba, de most végre sikerült rászánni magamat, hogy ismét a számítógépem elé üljek.
Felkerültek a fotók is a különböző albumokba, segítenek felidézni az eltelt nyár szép pillanatait. Mert szép volt ez a nyár is, sok élménnyel, vidámsággal, gyönyörű tájakkal, aktív pihenéssel.
Első úti célunk a számomra oly kedves hazai táj, a Pilis volt. Negyedik alkalommal jártunk itt, de még mindig találtunk új túrautakat. Néhány túratárs is vendégeskedett nálunk, a szűk két napban a "kötelező" helyeken vezettük végig őket: Dobogókőről átsétáltunk a Prédikálószékre, ahonnan a Dunakanyar legszebb panorámája látható, majd a Vadálló-köveken leereszkedve, Dömösön rövid sörös pihenő után a Rám-szakadéknak vettük az irányt. A szakadékban most kevés volt a víz, mióta utoljára itt jártam az utat korlátokkal, létrákkal tették biztonságossá, így viszont kevésbé volt izgalmas a feljutás Dobogókőre. Másnap végigjártuk a Táltos (Thirring) körutat, búcsúzóul megnéztük a Zsivány-sziklákat.
A mi beutalónk még nem telt le, mikor az egyesület néhány tagja elindult a szlovákiai, lengyelországi túrára. Szívesen tartottunk volna velük, de sajnos az élet nem állhat folyamatos utazgatásból, így lemondtunk Janiék ausztriai hegymászásáról is. Most utólag kicsit fájó szívvel nézegetem a fényképeiket.
A következő héten a tengerhez indultunk. Opatija alatt, Iciciben vertünk sátrat - összesen tizenhatan - hogy néhány laza, pihenő napot töltsünk el. A lazasággal nem volt gond, hála a sok sörnek, whiskynek és egyébnek, de a henye tengerparti létet, a parton való heverészést nem sokáig bírtuk, így nekivágtunk a felettünk magasodó hegyeknek. Egy rövidebb bevezető hegyi menet után következett az egész napos túra a Vojákra, az Isztria legmagasabb csúcsára. Próbára tett minket a nagy meleg, a lakott területeken eltünedező turista jelek, de leküzdve a nehézségeket kárpótolt bennünket a szép táj, az 1400 m-es csúcsról elénk táruló panoráma. Visszafelé kis kerülővel - a Poklon csúcsa alatt - már folyamatosan ereszkedve egyszerűbb volt a dolgunk, de alig vártuk, hogy leérkezve belevessük magunkat a tenger hűs hullámaiba. A többi napot kisebb sétákkal tettük változatossá. Hol a 3 km-re levő Lovránba, hol a 4 km-re levő Opatijába gyalogoltunk be a csodálatos tengerparti sétányon, az elszántabbak reggelente lefutották valamelyik távot, többen rendszeresítettük a reggeli úszást, gyönyörködve a Rijeka feletti hegyek mögül előbukó napban, élvezve a még szinte üres, nyugalmas sziklás part hangulatát. Az ifjak sziklamászásra indultak, néhányan vadvízi kajakkal járták a tengert. A lányok ejtőernyővel szálltak a tenger felett, s - hála nekik - én mint fotós szintén felszálhattam a motorcsónakra, hogy megörökítsem az eseményt. Nagy élmény volt a közben viharossá vált tengeren, kezdetben azt sem tudtam, hogy fényképezzek, vagy kapaszkodjak, hogy ki ne repüljek a vad hullámokon száguldó csónakból. Úgy éreztem, a lányok fent az ejtőernyőn nagyobb biztonságban vannak.
Szóval így teltek a napjaink. Jó volt együtt. Jó volt megosztani az élményeket, jó volt beszélgetni este a sátrak előtt gyertyafényben.
És most búcsúzunk a nyártól, de remélem, hogy a szép emlékek még sokáig kísérnek minket.