2010-08-29

Irány Pécs!

Szeptember 17-20.

Túrasorozatunk utolsó szakasza következik: Villány - Pécs.
A szállásfoglaláshoz a jelentkezéseket szeptember 3-ig kérjük!

2010-08-25

Nyílt túrák az Alpokalja TE szervezésében

Augusztus 28. (szombat)

Túra az Írott-kőre
Útvonal: Kőszeg – Vöröskereszt – Hörmann-forrás – Írott-kő – Velem – Kőszeg
A táv kb. 25 km. Találkozás a szombathelyi vasútállomáson a 8:05-kor Kőszeg felé induló vonatnál.

Szeptember 05. (vasárnap)

Túra az Oszkó Hegyi Mulatságra
Útvonal: Vasvár – Oszkó – Vasvár
Utazás Szombathelyről a 7:07-es vonattal Vasvárra.
Részletes program: http://www.oszko.hu/programok/mulatsag/

2010-08-24

Barangolás a Keleti-Kárpátokban

Augusztus 7-én hosszú vonatozás után léptük át a határt Záhonynál, Csapról pedig bérelt busszal száguldottunk meglehetősen rossz utakon Verhovina felé. Munkács, Huszt, Técső, Alsóapsa. Ismerős helyeken haladtunk át, s még világosban gyönyörködhettünk a Tisza vadregényes völgyében Rahó felé. Rövid pihenőt tartottunk Európa középpontjában, majd már sötétben, szakadó esőben, viharban folytattuk utunkat a Tatár-hágón át szállásunkra, ahová este 11 óra körül szerencsésen megérkeztünk.
Verhovina (Верховина) városi jellegű település, Ivano-Frankivszk megye verhovinai járásának központja, a huculok "fővárosa", 620 méter magasságban fekszik a tengerszint felett a Fekete Cseremos partján. Szállásunk a folyó partján volt, szobánkba behallatszott a sziklákon alázúdulő víz zaja. Másnap vendéglátóink bőséges reggelivel (töltött káposzta, pirog) és hideg úticsomaggal, térképpel és útvonaljavaslattal bocsátottak útunkra minket. A közeli hegyekbe indultunk, az 1600 m magas "Fehér Kanca" nevű csúcsot céloztuk meg. Üde fenyvesek, esztenák között, szaladó hegyi patakok mentén haladtunk egyre feljebb és feljebb. Útközben bőven jutott áfonyából és málnából. Gyönyörű kilátás kísért minket, lágyan ívelő hegyek ölelésében értünk fel a csúcsra. Este a szálláson lengyel túratársainkkal ismerkedtünk, akik Krakkó mellől érkeztek. Másnapra a Hoverlát (2061 m), Ukrajna legmagasabb hegycsúcsát terveztük. Nem akármilyen járművel, egy régi katonai szállítóeszközzel indultunk útnak, melyen velünk utazott néhány ogyeszai fiatal, valamint egy moszkvai család is. Az autóba egy székről lehetett felmászni, a tetőablakot pedig egy petpalackkal támasztottuk ki, hogy kapjunk levegőt. Mire a Hoverla Nemzeti Park bejáratához értünk, a motor meg is adta magát, sofőrünk Vitalij nekilátott a szerelésnek. Mi egy kis bolt teraszáról néztük, ahogy a lengyelek saját buszukkal elhúznak melletünk, majd tovahaladt egy litván terepjárós karaván is, akik viszont hamarosan vissza is tértek, úgy látszik, ők csak egy kis autós kirándulást csináltak. Alig egy óra múltán mi is folytathattuk útunkat, az időveszteség miatt azonban a tó kihagyásával indultuk a Hoverla meghódítására. A túrautak itt jól jelzettek, viszonylag kockázatmentesek. Persze kapaszkodni azért bőven kell felfelé. A kezdeti fenyő erdő után már végig teljes panorámában gyönyörködhettünk. Amikor felértünk az első csúcsra, akkor láttuk, hogy az igazi cél még fölöttünk magasodik. Nagy volt a forgalom. Túrázók tömege haladt felfelé és lefelé is. Néha vonuló felhőkbe veszett a hegy teteje, egy csoport pedig igazi kórushangversennyel ünnepelte a feljutást. A lent megadott időnél jóval előbb fent voltunk mi is. Széles, sziklás plató, némi szemét fogadott minket. De a panoráma az gyönyörű. Ezért érdemes újra és újra nekivágni a nagy hegyeknek! Ebéd, kis pihenő, majd a térdszaggató leereszkedés következett. Néha mint a zerge, ügyesen kellett a sziklák között ugrándozni. Aki maga is hegyjáró ember, az biztosan megérti, hogy lent első utunk ismét egy sörözőbe vezetett. Miután útitársaink is megérkeztek, felmásztunk járművünkre, hogy visszatérjünk Verhovinába. Egy rövid szakaszon stoposunk is volt, egy helyi áfonyagyűjtő hölgy személyében, akivel a nyelvi nehézségek ellenére is jót beszélgettünk.
A harmadik túranapon a közeli "Írottkő" nevű hegyre indultunk. A távolsági busz, amellyel útrakeltünk, nem éppen mai jármű volt, útközben a hűtővizet kellett pótolni, de azért eljutottunk célunkhoz, a túra kiinduló pontjára. Körbejártuk a helyi templomot, majd irány a hegy! Útközben esztenák, valamint útszéli kápolnák, melyekből errefelé meglehetősen sokat láttunk. Kényelmesen haladunk felfelé, mikor utolér minket egy helyi gazda. Beszélgetésbe elegyedünk, kiderül, hogy most megy megvásárolni ötödik tehenét. Lebonyolít néhány mobiltelefont, majd hirtelen hasra vágja magát, pár tucat fekvőtámasz után közli, így kell ezt csinálni, hogy könnyebben menjünk felfelé, majd nevetve elviharzik a hegyoldalban. Egy szimpatikus hegytetőn ebédelünk, sziesztázunk, csodáljuk a tájat. Az alattunk húzódó völgyben mint kis makettek sorakoznak a házak. Továbbhaladva a gerincen hullámzó úton hamarosan megérkezünk célunkhoz, az "írott" kövekhez. Nem is kövek, szép, nagy sziklák ezek. Hogy honnan a nevük? Nem tudom. Talán a sok rájuk festett, vésett írásról? Nem kis meglepetésünkre találtunk egy "OTP bank" feliratot és emblémát is rajtuk. A sziklák tövében megpihenve Zoli kíméletlen sztorizásba kezdett, akár Pepin sógor a Sörgyári capriccioban. Még az ukránok is mosolyogtak. Kalandos leereszkedés után - az utat néhol elmosta a lezúduló, megáradt patak, sártengeren is át kellett kelni - ismét egy sörözőben kötöttünk ki. Innét viszont át kellett gyalogolni a következő faluba, mert csak onnét indult busz vissza Verhovinába. Bár a megállóban egy néni szerint a busz lehet, hogy nem jön, azért mi optimistán várakoztunk. Az már aztán nem derült ki, hogy a busz megérkezett-e, mert minket egy helyi autós - mind a nyolcunkat!!! - Volkswagen Golfjával fejenként alig több, mint száz forintért beszállított Verhovinára.
Következő napra laza programot terveztünk. A Cseremos mentén túráztunk a völgyben, felkeresve néhány múzeumot. Jártunk Ivan Franko (1856-1916), ukrán nemzeti író és költő két múzeumában, megismerve egyben a helyi (hucul) emberek viseletét, tárgyait, végül meglátogattunk egy hucul tájházat, ahol az egykori építészettel, a mindennapi élet munkaeszközeivel, tárgyaival ismerkedhettünk meg. Visszatérve Verhovinába, még betértünk a helyi hucul múzeumba is.
Az ötödik túranapról ketten kis gyengélkedés miatt - amit szerintem a túl bőséges, zsíros ellátás okozott -legnagyobb bánatomra lemaradtunk. A cél egy másik kétezres csúcs, a Pip Ivan (2026 m) volt. A Csornohora hegység Pip Ivan csúcsán érdekes építmény magasodik: az 1938-ban épült havasi csillagászati-meteorológiai obszervatórium, melyet a helyi lakosság "Fehér elefántnak" nevez. Jelenleg nem működik, romjai titokzatosságukkal és rejtélyességükkel csalogatnak.
Másnap a "kőfolyosó" felkeresését tűztük ki célul. Rövid buszozás után egy hegyi patak mentén indultunk el a sárga sáv jelzésen. Kis kaland kedvéért hamarosan letértünk a jelzett útról, hogy a patak medrében haladjunk felfelé, szikláról sziklára ugrándozva, a lezúduló hol sekélyebb, hol bővebb vízen át. Mikor azonban az utat már teljesen eltorlaszolták a kidőlt fák és sziklák, akkor jobbnak láttuk kimászni a mederből, majd hamarosan visszatértünk a jelzett útra. Fenyvesekkel borított hegyoldalakon kapaszkodtunk felfelé, néhol sárga szőnyegként borította a talajt a sok rókagomba. A "kőfolyosó" valóban érdekes képződmény volt. Mintha óriások rakosgatták volna egymásra a sziklákat, közöttük szűk átjáró, falain üde zölt moha, páfrányok, a résekben fenyők kapaszkodtak meg. Átküzdve magunkat a sziklákon aztán már igyekeztünk lefelé, mert több irányból is egyre közeledett a vihar. Villámok cikáztak át az égen, a mennydörgés egyre erősebb lett. Szerencsére a lezúduló zivatarban nem kellett sokáig menni, mert hamarosan bemenekülhettünk egy tető alá, melyet megosztottunk a szintén oda menekülő kecskével. A kis kecske megrémülve az égzengéstől, megnyugodva bújt hozzánk, mikor az eső csendesedésével ismét útra keltünk, valósággal sírt utánunk. Lefelé a szűk völgyben a patak a zivatartól sáros árrá dagadt. A magasan átívelő keskeny pallón nem is vállaltuk az átkelést, kis kerülővel biztonságosabb függőhidat kerestünk. Rövid séta után már ismét napsütésben értünk vissza a szállásra.
Az utolsó nap, mivel a gyengélkedők száma nőtt, a pihenésé volt már. Lengyel barátaink is a szálláson töltötték a napot, illetve a környéken, jórészt a településen sétálgattunk, búcsúztunk a tájtól.
Barátságosak, kedvesek, segítőkészek voltak az itteni emberek A hegyek magasak, de szelídek, a sör olcsó volt. Minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat.
Éjjel magyar idő szerint három órakor keltünk útra, hogy Lembergen keresztül hazatérjünk.
Lviv (ukránul: Львів, középkori magyar nevén Ilyvó, németül Lemberg, oroszul: Львов, lengyelül Lwów, latinul Leopolis) Ukrajna 830 000 fős nagyvárosa. A belváros igazi békebeli hangulatot áraszt, mintha Prágában vagy Krakkóban járnánk. Bár már fáradtak voltunk, s még hosszú út állt előttünk, érdemes volt itt megállnunk.
Este fél tízkor szálltunk fel a Moszkva - Belgrád nemzetközi vonatra, hajnalban Csapon vagy két órát vártunk még, hogy átjussunk a határon, majd hazai földön vonatoztunk délután négy óráig, mikor végre megérkeztünk a szombathelyi állomásra.

2010-08-17

Megérkeztünk a Kárpátokból

Kis csapatunk tegnap hazatért a Kárpát-koszorú túrasorozat idei táborából, Verhovinából. Gyönyörű helyeken jártunk, melyeket több száz fotón örökítettünk meg. Ezekből igyekszem minél előbb elkészíteni, közzétenni egy válogatást.



Visszatérés a Cseremos völgyébe









Csúcsfotó - Hoverla (2061 m)

2010-08-04

Egy kis hegyi túra

Szombaton 16 fős csapattal indultunk a szomszédos Raxra, többünknek hiányzott már egy jó kis hegyi menet. Nem csalódtunk. Bár kezdetben felhőkbe burkolóztak a meredek sziklák, mire felértünk már sütött a nap. Két csoportban, ki-ki kedve szerint, kétféle útvonalon közelítettük meg a csúcsot, majd tértünk vissza. A szép túra pillanatait Marika és Erzsi örökítették meg.

Kék-túra a Zemplénben

Sanyi beszámolója az általa vezetett túráról:

Lezajlott 9 fővel a Zemplén-Cserehát Országos Kék-túra táborunk. Személyautókkal közlekedtünk, és Telkibányán a kopjafás temetőt és a bányamúzeumot kerestük fel. Első két nap Pálházán kaptunk egy falusi vendéglátónál szállást, itt a Hollóháza-Nagymilic-Füzér-Bózsva-Huták-Makkoshotyka szakaszt jártuk be. Majd éjszakai szállásra a Sárospatak melletti sváb községben, Hercegkúton a helyi turistaszállásra átköltözködtünk 6 éjszakára. Tamás kollégistatársai, a Stumpf család mutatta be a pincéjét és a termesztett Tokaji borvidék borait, amiből egy kis helyi sváb szalonnával és pogácsával kostólgattunk. Makkoshotykától Regéc-Boldogkővára-Encs-Fancsal-Baktakék-Felsővadász utat jártuk be, összesen 125 km hosszan. Pénteken Gönc-Vizsoly és a szerencsi vár, illetve Sárospatak nevezetességeivel ismerkedtünk. Terveztem egy esős nap esetén egy kis kulturális látogatást a környéken, mivel esőt egyszer sem kaptunk, ezért szombaton a Sátoros-hegyekkel ismerkedtünk, a Magyar Kálvárián keresztül mentünk fel a Magas-hegy új kilátójára, majd az ország leghosszabb libegőjén ereszkedtünk le. Ellátásunkról a helybéli Erzsébet asszony, nyugdíjas szakács néni gondoskodott, legnagyobb megelégedésünkre. Kellemes emlékekkel és több üveg tokaji borral indultunk haza.