Jégkirálynő birodalmában

Jégkirálynő birodalmában jártunk szombaton. Nem is kellett messze keresnünk, csak itt a szomszédban barangoltunk. A Szent Vid felett jelent meg a hó, aztán a Hörmann-forrásnál már mintha az Üveghegyen járnánk. Jégkirálynő mesés tájat varázsolt körénk. Lehelet puhaságú, hófehér csipkés fátyollal vonta be a fákat, bokrokat, fűszálakat. Az Írottkő felé vezető útelágazásnál láttuk az éjszaka bátor vándorainak lábnyomait, de átérve az osztrák oldalra, szűz hó ropogott lábunk alatt. Csupán az erdő vadjainak nyoma cifrázta ki itt-ott a hótakarót. A Beerriegel lankás útjain lefelé haladva aztán végeszakadt a téli álomnak. Néhol a sarat dagasztottuk, s az avarban a tavasz hírnökeit kémleltük. Keveset barangoltunk még a hegynek ezen az oldalán. Ismeretlen utak, sziklák, felfedezésre váró barlangok. Hol szürke, hideg felhőben jártunk, hol felragyogott a nap. Visszakanyarodva az Írottkőt céloztuk meg. Kissé meredek, úttalan oldalakon kapaszkodtunk a gerinc felé, s nemsokára ismét a téli álomba csöppentünk. Láttam már hótól roskadozó fákat, jégbörtönbe zárt, csillogó ágakat, de ez most más volt, teljesen új csodája a természetnek. Fent a gerincen, a fák mögött aztán feltűnt az Írottkő-kilátó ismerős sziluettje. Még csak el sem tévedtünk ma! Pontosabban nem is érkezhettünk volna ide! Visszafelé az úton ismerős túratársakkal futottunk össze. A fiúk még megnézték a Kurta-völgyi barlangot.
Nap ragyogta be alattunk a Szent Vid-kápolnát és lent a völgyben, a síkon a távoli településeket. Kellemes fáradtsággal, kisimult lélekkel tértünk haza.