2010-01-11

Átsétáltunk az új évbe

A már hagyományos "Thirringes" Szilveszter keretében 30-án Csepreg és Kőszeg között túráztunk, 31-én a csepregi szőlőhegyen, ahol délután nagyon jó hangulatú borkostólón búcsúztattuk az óévet. Ennek köszönhetően az esti mulatság már szolidabbra sikerült. Újév napján a hazautazás után kicsit pihentünk, majd szombaton reggel Jani vezetésével heten elindultunk a Schneealpe meghódítására. Átlépve a határon, a szél egyre erősödött, nem indult túl biztatóan a túra. A kocsikat Hinternasswaldban hagytuk, hátunkra vettük kétnapi csomagunkat, s irány a hegy. Hamarosan az előrejelzéseknek megfelelően a hó is eleredt, fent már minden hófehérbe öltözött. A szél továbbra is elég viharos volt, ezért délután úgy döntöttünk, hogy módosítjuk az útvonalat, mert ilyen szélben nehéz lenne a Schneealpe gerincén menni. Leereszkedtünk egy védettebb nyeregbe, ahonnan még sötétedés előtt sikerült elérnünk a Zimmermann Hüttét. Amit én előző nap még elég őrültségnek találtam - kint aludni egy fűtetlen faházban - az most már nem is tűnt olyan borzasztónak. Sőt! Nagyon jó érzés volt a tomboló szél elől végre fedett helyre menekülni. A "Zimmermann" a körülményekhez képest elég komfortos hely, van benne két emeletes ágy matracokkal, asztal és padok. Csak két fiúnak kellett a padlón aludni. Persze ha más is jött volna a házba, akkor jobban össze kellett volna húzni magunkat, de szerencsére rajtunk kívül nem voltak őrültek, akik mínusz 10 fokban itt akartak éjszakázni. Elég gyorsan "belaktuk" a házat. A fiúk vizet hoztak a patakból, s már főztük is a gyors leveseket vacsorára, majd utána a forralt bort, hogy minél jobban átmelegítsük magunkat. A világító mécsesek is adtak némi meleget, és bíztunk benne, hogy majd csak sikerül kicsit belehelnünk a helyiséget. Az időt beszélgetéssel múlattuk, például arról, hogy a régi falusi házakban forró cseréppel melegítették fel az ágyakat. Hmmm! De jó lenne most egy forró cserép! Egy viharos széllökésnél pedig Chaplin Aranyláz című filmjéből jutott eszembe egy részlet, az, amikor a viharban a hegyi faház a szakadék szélére sodródik. Este tízkor aztán rászántuk a magunkat a lefekvésre, ki-ki bebújt -2, -10 fokra hitelesített hálózsákjába, nekem csak a jó régi csehszlovák zsákom volt, de ez is remekül megvédett a kihüléstől, sőt hajnalban már melegem is volt benne. Pedig az asztalon a víz megfagyott, tehát mégsem tudtuk fagypont fölé lehelni a helyiséget! Reggel, amint kiléptem a házból, valami gyönyörűség fogadott. Körös-körül érintetlen szűz hó, a fenyőkön hófehér öltözet, a környező hegycsúcsok ezüstös sziklái sejtelmesen tűntek ki a ködből. És békességes, símogató csend ölelte körül a kis hegyi menedékházat. Jókedvűen reggeliztünk, csomagjainkat a házban hagyva délelőtt felmásztunk egy közeli csúcsra, majd délután hosszú, kicsit kíméletlen ereszkedés után visszatértünk a kocsikhoz. Nagyszerű hétvége volt! Köszönjük Janinak!

Az elmúlt szombaton pedig sor került a már szintén hagyományos pezsgős, újévköszöntő Írottkő túránkra. Bár az időjárás nem tűnt túl kedvezőnek, lucskos, szürke, nyirkos sötétségbe borult a táj, azért aki eljött, az azt hiszem nem bánta meg. Miután leküzdöttük a zöld jelzésen a Szabó-hegyről az Óház-tetőig tartó emelkedőt, elkápráztatott bennünket a természet. A fák és bokrok jégruhába öltöztek, a földön a hótakarót is 1-2 cm-es jég borította. Ez kicsit nehezítette a haladást. Ennek ellnére találtoztunk szembejövő túrázókkal. A gerincen végig ónos eső kísért minket. A Hörmann-forrás parkolójában állt két kocsi, ők hóláncokkal jutottak fel. Itt csatlakozott hozzánk Miklós barátunk is kutyájával. Az eddigi jeges szakasz után innen az Írottkőre meglepően könnyen és gyorsan feljutottunk. Elfogyasztva a felcipelt pezsgőket és süteményeket a legrövidebb úton indultunk vissza Kőszegre. Közben az ónos eső havazásra váltott, ez már sokkal barátságosabb volt, még akkor is ha szemből fújta a szél. Vidáman haladtunk lefelé libasorban követve túravezetőnket, aki mini hágóvassal törte, piros esernyővel pedig jelezte az utat.
A hegy lábánál már újra eső esett, az olvadó hótól a legjobb bakancsok is beáztak. A nap zárásaként aztán új csúcsteljesítményünk volt két vonat lekésése, de végül szerencsésen megérkeztünk Szombathelyre.

Nincsenek megjegyzések: